Nyitókép: TV Markíza

 

Zuzana Čaputová köztársasági elnök beiktatása jelentős állami esemény, így szervezésében több állami intézmény is részt vesz. A program június 15-én, szombaton 11.45-kor eskütétellel kezdődik a parlament ünnepi ülésén, a Szlovák Filharmónia épületében.

 

Az eseményen a parlamenti képviselők és a kormány tagjain kívül Szlovákia EP-képviselői is részt vesznek. A meghívottak között szerepelnek az újonnan megválasztott államfő családtagjai, közeli ismerősei és munkatársai – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Henrieta Hajtová, az elnöki iroda sajtóosztályának munkatársa.

 

 hirdetes_810x300  

Az elnöki eskütétel a beiktatási beszéddel folytatódik, melynek során Čaputová ismerteti az államfői funkció betöltésével kapcsolatos elképzeléseit.

 

A nyilvánosság a beiktatási ceremóniát élőben követheti az RTVS, a TA3 és a Markíza televízióban. Ezt követően az elnök asszony a Szlovák Nemzeti Színház régi épületéhez megy, ahol a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erőinek katonáit köszönti.

 

Zuzana Čaputová a családja kíséretében sétál át a Szent Márton-dómba az Úri (Panská) utcán keresztül, ahol lehetősége lesz köszönteni a rá várakozókat.

 

„Ezután ünnepi szentmise következik a Szent Márton-dómban. A misét Stanislav Zvolenský, pozsonyi érsek celebrálja. Beszédet mond Ivan Eľko (Szlovákiai Egyházak Ökomenikus Tanácsa), Igor Rintel (Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége), valamint további, Szlovákiában regisztrált egyházak képviselői“

 

– tájékoztatott Hajtová.

 

Nyugdíjasokkal fog ebédelni

 

A program az elnöki palotában folytatódik, ahol Zuzana Čaputová szimbolikusan átveszi hivatalát Andrej Kiska leköszönő elnöktől. A Grassalkovich-palotába Čaputová több mint 40 nyugdíjas otthonban élő idős embert vár ebédre. Az új elnök asszony ezzel szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy Szlovákiában nemcsak az időseket, de az idősek gondozását is elhanyagolják.

 

Čaputová estére Dévénybe megy, ahol megkoszorúzza a Szabadság kapujának emlékművét, illetve csokrot helyez el a vasfüggöny áldozatainak emlékművén és Michal Kováč, Szlovákia első köztársasági elnökének sírjánál a pozsonyi András-temetőben. Az új államfő beiktatási ceremóniája fogadással végződik a Szlovák Filharmónia épületében.

 

Čaputová meghívottjainak listáján többek között a családtagjai, közeli ismerősei és munkatársai szerepelnek: Peter Konečný, Lea Čaputová, Emma Čaputová, Chris Netkov, Štefan Strapák, Katarína Strapáková, Daniel Strapák, Lucia Zvarová, Adam Strapák, Romana Strapáková, Štefan Novák, Marta Nováková, František Hlaváč, Elena Hlaváčová, Veronika Gulášová és Martin Burgr.

 

Szintén a meghívottak között van Michaela Šedovič, Petra Stoláriková, Martina Goffová, Michal Šimečka, Soňa Ferienčíková, Juraj Rizman, Vladimír Talian, Alexandra Bohmerová, Marián Leško, Mária Lešková, Radovan Pala, Ivana Palová, Peter Kubina, Barbara Kubinová Bokesová, Jarmila Lajčáková, Branislav Kátlovský, Peter Bátor, Mária Bátorová, Michal Truban, Ivan Štefunko, Jaroslav Pavlovič, Eva Pavlovičová, Ladislav Snopko, Zuzana Bartošová, Róbert Bezák, Marika Pogány, Alojz Hlina, Zuzana Mistríková és Zuzana Kusá.

 

Zuzana Čaputovát az államfőválasztás második fordulójában választották államfővé, ahol Maroš Šefčovičot győzte le. Čaputovára 1 056 582-en adták a voksukat, amivel a szavazatok 58,4 százalékát tudta megszerezni.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!