Nyitókép:

 

Andrej Kiska új politikai pártja valóban a Za ľudí (Az emberekért) nevet fogja viselni – ezt az egykori államfő is megerősítette.

 

Andrej Kiska ma Besztercebányán jelentette be, hogy Za ľudí (Az emberekért) néven új pártot alapít.

 

 hirdetes_400x285  

„Ez nem egy embert pártja, hanem a legjobb csapat Szlovákia számára“

 

– mondta Kiska.

 

Állítása szerint a csapatában lévő emberek mögött olyan történetek vannak, amelyek magukért beszélnek.

 

Kiskával együtt az újságírók elé állt a görgői (Spišský Hrhov) polgármester, Vladimír Ledecký, Nyitra polgármestere, Marek Hattas, a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom egykori szóvivője, Juraj Šeliga, Szlovákia egykori NATO-nagykövete, Tomáš Valášek, valamint Jana Žitňanská volt EP-képviselő.

 

 „Tudjuk, hogy mit kell tennünk és meg is akarjuk tenni“

 

– mondta Kiska, akit szombaton Zuazan Čaputová váltott az államfői funkcióban.

 

 

 „Logikus, hogy Truban és Sulík választóinak nem kell mindennel egyetérteniük, amit Kiska mond“

 

– jelentette ki az újonnan alakuló párt elnöke.

 

Kiska elmondása szerint jelenleg 72 szakember dolgozik az új pártnak. Azt is hozzátette, hogy a választások előtti kampányban a pártban dolgozó személyek közül nem mindenki fog végrehajtói funkcióért indulni az új kormányban (amennyiben az új párt bekerül a kormányba – szerk. megj.). Ezek a személyek továbbra is a jelenlegi funkciójukat fogják betölteni.

 

Állítólag nagy párt lesz

 

 „Nem létezik olyan, hogy Andrej Kiska pártja, hanem a Za ľudí (Az emberekért) elnevezésű párt alakult meg“

 

– hangsúlyozta Kiska, aki azt szeretné, ha a pártjának sok tagja lenni.

 

„Mindenkit szeretnék megszólítani, aki hisz abban, hogy Szlovákiát vissza kell szolgáltatnunk a népnek“.

 

A jövő évi parlamenti választások előtt felhívta a figyelmet arra, hogy

 

„A Smer készen áll arra, hogy Kotlebával és Harabinnal kormányozzon“.

 

Aktuality.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!