Nyitókép forrása: ta3.com

 

Az Alkotmánybíróság elutasította a KDH beadványát, amelyben megtámadták az EP-választások eredményét – pontosabban a mandátumok elosztását.

 

A KDH igazságtalannak tartja a bíróság döntését. Az EP-választásról hozott szlovák törvény miatt a párt ugyan jobb eredményt ért el, mint az SaS, mégis kettő helyett csak egy mandátumot kaphat. A vonatkozó jogszabály ugyanis azt mondja ki, hogy amelyik pártnak marad a legkevesebb maradék szavazata az egy mandátumra eső szavazatok leszámolása után, az elveszít egy mandátumot – pontosabban csak akkor kapja meg, ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból.

 

Tavaly a Brexitre készülődve az Európai Parlament a britek parlamenti helyeit több ország közt szétosztottak, így Szlovákia is kapott plusz egyet. Csakhogy a britek idén márciusban mégsem hagyták el az uniót, sőt, EP-választást tartottak, így szükség volt a plusz egy mandátum kezelésére törvényt hozni. A kormánypártok pedig ezt a megoldást látták a legjobbnak.

 hirdetes_810x300  

 

A KDH 9,69 százalékos eredménnyel két mandátumot szerzett, és a negyedik helyen végzett. A második mandátumot leghamarabb novemberben kaphatja meg – elvileg akkor jár le a Brexit meghosszabbított határideje. Csakhogy közben új népszavazás kiírását is emlegetik a szigetországban, amely teljesen átírhatja a jelenlegi felállást.

 

A KDH az Alkotmánybírósághoz fordul az EP-mandátumok elosztása miatt

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!