Nyitókép: hnonline.sk

 

Bugár Béla és pártja a Most-Híd megnyitja listáját azok előtt a parlamenten kívüli pártok és szervezetek előtt, akik ha nem is vallják magukénak a vegyespárt értékrendjét, de elfogadják azt. Erről múlt heti országos tanácsa után számolt be Bugár Béla.

 

Ennek értelmében meg is kezdték a tárgyalásokat, az MKDSZ-szel és a Szlovákiai Roma Kezdeményezéssel már le is ültek. Mindezt maga Bugár Béla erősítette meg pénteken.

 

Az etnikai politizálás bukása és felemelkedése (?)

 hirdetes_810x300  

 

Ugyanakkor arról is beszámolt a sajtónak, hogy július elején a vegyespártból kiugrott Simon Zsolttal is egyeztetésekbe kezdenek. Mint köztudott, Simon azután fordított hátat Bugáréknak, hogy a választások után nem kapott miniszteri tisztséget – igaz, hivatalos indokként a Smerrel és SNS-szel való koalíció létrejöttét nevezte meg.

 

Simon ugyanakkor néhány napja azt jelezte, hogy inkább az MKP-val kezdene tárgyalásokba egy munkaebéd keretében.

 

A Most-Híd az MKDSZ-szel, az MKP a Magyar Fórummal kezd tárgyalni

 

Hogy az MKP-val is lesz-e találkozó, egyelőre még Bugár sem tudja.

 

„Várhatóan jövő héten fogjuk megtudni, hogy egyáltalán akarnak-e tárgyalni”

 

mondta Bugár célozva arra, hogy az MKP hétvégén tartja országos tanácsát, amelyen ezt a kérdést is megvitatja majd az utóbbi időben egyre inkább megosztott magyar párt. Míg a vegyespárt listanyitó-ajánlatára Menyhárt József rögtön pozitívan reagált, addig a korábbi elnök Csáky Pál jóformán elzárkózott a tárgyalás elől.

 

Az MKP nyitott az együttműködésre a Most-Híddal

Csáky a Körképnek: Kizárt, hogy a Most-Híd választási listáján induljak. Van más lehetőség is (Interjú)

 

hnonline.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!