Nyitókép: cas.sk

 

Nyolc perc alatt nyúlfarknyi, pár szavas hozzászólásra futotta csak a magyar párt elnökétől szlovák nyelven a csütörtöki ellenzéki pártok találkozóját követő sajtótájékoztatón. Ebben fogalmazásilag leginkább az alapiskola második osztályát idéző színvonalon négy ormótlan hibát is sikerült ejtenie, miközben két szónak, amit kimondott, szlovákul értelme sincs.

 

Menyhárt József szlovák tudása hosszú hónapok óta megalapozott témát szolgáltat a sajtó és a közvélemény számára.

 

Olvasni tud, beszélni nem

 hirdetes_400x285  

 

Az MKP elnöke nyilvánosan két éve, a bársonyos forradalom évfordulója alkalmából szervezett ellenzéki megemlékezésen állt pódiumon, ahol papírból olvasta fel előre elkészített szövegét. A beszéd sikert aratott, magyar és szlovák oldalon egyaránt.

 

 

A másik, nyilvános, értékelhető fellépése 2018 márciusában volt, amikor az MKP elnöke jó ütemérzékkel hívta kerekasztalhoz az ellenzéki parlamenti pártok képviselőit, és vált azonnal a kormányváltó blokk aktív részévé. A zárt ajtók mögötti tárgyaláson a Körkép.sk információi szerint azonban a pártelnök már felemás teljesítményt nyújtott, az ezt követő sajtótájékoztatón az előre megírt beszédét viszont még sikerült hibátlanul felolvasnia.

 

Az azóta eltelt 14 hónap alatt semmi. Menyhárt kerüli a nyilvánosságot és titokban heti rendszerességgel szlovák nyelvórákra jár.

 

Inkább megfutamodik

 

Amikor azonban élő szlovák televíziós vitaműsorba hívták, ahol elmondhatta volna végre mindazt, amit az államfőválasztás előtti kampányban kilátásba helyezett, inkább megfutamodott és visszalépett a választásoktól.

 

Mivel a hét közepén név szerint őt hívták munkatalálkozóra, nem volt más lehetősége, mint elmenni. Hogy az azt követő sajtótájékoztatón milyen teljesítményt nyújtott, azt az alábbi videóban megnézhetjük. (07.15-től)

 

 

„Aj ja by som chcel poďakovať, že ako mimoparlamentná strana SMK tiež je tu. A my budeme mať tretí rund, ale mali sme aj nulový rund, lebo mali sme okrúhly stôl, opozičný okrúhly stôl u nás, v SMK. Takže ja veľmi teším, a ešte raz ďakujem, že sme tu.”

 

Ragozásból elégtelen

 

Szólt bele a legvégén a meggyilkolt Kuciak menyasszonyának édesanyja által összehívott csütörtöki sajtótájékoztató végén a hátsó sorból az MKP elnöke.

 

Menyhárt József szlovákul beszél és izgul. Kép: reprofoto (cas.sk videó)

 

Amit Menyhárt valószínűleg mondani szeretett volna, az helyesen így hangzik:

 

Aj ja by som sa chcel poďakovať v mene mimoparlamentnej SMK za pozvanie. Toto bolo už druhé takéto stretnutie, lebo nulté stretnutie bolo u nás, v SMK. Chystáme dokonca tretie kolo stretnutia. Ešte raz teda ďakujem za možnosť byť tu prítomný.

 

Szégyellhetjük magunkat miatta

 

Míg Bugár Béla jellemtelensége miatt vagyunk kénytelenek szégyenkezni jóérzésű felvidéki magyarokként, addig Menyhárt József politikai alkalmatlansága és elégtelen szlovák tudása az, mely diszkvalifikálja őt abban, hogy egyáltalán komolyan vehető legyen a szlovák politikában.

 

Menyhárt József szlovákul beszél és izgul. Kép: reprofoto (cas.sk videó)

 

Ilyen mélyen még soha nem jártunk. És hamarosan nyakunkon a parlamenti választások.

 

Körkép.sk/KZS

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 16 olvasónak tetszik ez a cikk.