Nyitókép:

 

A Smer-SD elnöke, Robert Fico élesen bírálta egykori egészségügyi minisztere, Tomáš Drucker pártalapítási szándékát. Drucker ugyanis bejelentette, hogy nyáron az egyes régiókat fogja járni.

 

Fico keblén melengetett kígyónak nevezte Durckert.

 

 hirdetes_400x285  

„Van, amikor az ember mindenféle kígyót nevelget a mellén. Ez egy olyan projekt (Drucker pártalapítása – szerk. megj.), amitől én egyáltal nem félek, a pártban pedig egyáltalán nem foglalkozunk vele“

 

– mondta Fico, majd hozzátette, hogy azután, amit Drucker véghezvitt, nincs is kedve vele beszélni.

 

„Engem semmi sem kötelez arra, hogy Druckerrel beszélgessek. Pavol Frešo asszisztenseként érkezett, majd megjelent a Szlovák Postánál. A Szlovák Postáról az egészségügyi tárca élére került, majd esélyt kapott a belügyminisztérium vezetésére, de pár nap után csődöt mondott“

 

– folytatta Drucker kritizálását Fico.

 

A pártelnök szerint Druckernek egyáltalán nincs tehetsége arra, hogy a régiókat járva meggyőzze az embereket a szociális kérdések megoldásáról.

 

„Neki erre egyszerűen nincs tehetsége. Ő egy tipikus kávéházi, liberális politikus. A projektje egyáltalán nem érdekel és nem is veszélyeztet minket“

 

– konstatálta Fico, aki Andrej Kiska új pártjának becsmérléséről sem feledkezett el.

 

Fico kijelentette, tisztában van azzal, hogy ez a projekt nem lehet sikeres, majd ismét adócsalónak nevezte Kiskát.

 

 „Engem Remišová lepett meg. Én például szeretem a mákos gombócot, Remišová pedig minden bizonnyal az adócsalókat. Először Matovičnál volt, most pedig átment Kiskához. Ha véletlenül Kiskától is távozik, akkor ismét átáll valaki máshoz. Ez nevetséges. Remišová a korrupcióellenes harcra építi a kampányát, közben egy olyan ember pártjához csatlakozik, aki hazudott az államfői kampányának finanszírozásával kapcsolatban, adót csalt, illetve ellopta egy fogorvos telkét. Ezek a projektek nem aggasztanak minket, mert számunkra nem veszélyesek“

 

– szögezte le Fico.

 

HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!