Nyitókép forrása: Aktuality.sk

 

Bár a Kuciak-gyilkosság egyik főgyanúsítottja, Miroslav Marček bevallotta, hogy ő húzta meg a ravaszt, a rendőrség még mindig valószínűbbnek tartja, hogy az oknyomozó újságírót és menyasszonyát a gútai Szabó Tamás ölhette meg. Marček vallomása nem stimmel, és nem kizárt, hogy csak össze akarja zavarni a nyomozást, hogy a bíróság ne tudjon egyértelmű döntést hozni, amivel esetleg enyhébb ítéletet csikarhat ki – derül ki a HNonline.sk összefoglalójából.

 

Az eredeti gyanú szerint Szabó volt az, aki lelőtte a két fiatalt, Marček pedig a sofőr volt. Mindkettejüket rögzítette az egyik térfigyelő kamera Nagymácsédon, mikor Jábn Kuciak házát és a környéket derítették fel a bűncselekmény előkészítése céljából. A felvételen az látszik, hogy a gyilkos hat nappal a merénylet előtt felméri Kuciakék házát, és egy konkrét fajta kabátot visel. Az arca egyértelműen nem azonosítható, de a kabátot a rendőrség a tavalyi razziák során Szabó házában találta meg.

 

Marček beismerő vallomása több apróságban is hibádzik. A hatóságok mindenesetre nemrég még arra is hajlandóak voltak, hogy az egész gyilkosságot újrajátszák Marček verziója szerint, hogy kiderüljön, hol vannak történetében a gyenge pontok.

 hirdetes_810x300  

 

A Robert Fico és kormánya által felajánlott egymillió eurós nyomravezetői díj a kormányhivatal sajtótermében kiterítve a kettős gyilkosság után. Érzéketlen, elhibázott és undorító marketingfogás, amolyan Smeres módra. Kép forrása: Topky.sk

 

Marček megmutatta, hol végzett az áldozatokkal, majd azt is, hogy hol rejtőzködött két óra hosszat. A rendőröknek azt mondta, hogy nem betört a házba, hanem bekopogott, és amikor Kuciak ajtót nyitott, azonnal tüzelt. Kuciak tehát állítása szerint az előszobában halt meg, ahonnan gyilkosa tovább ment a konyhába, és végzett menyasszonyával.

 

A történet azonban sántít. A rendőrség a pincébe vezető lépcsőn találta meg Kuciak holttestét szerintük le kellett zuhannia a lépcsőre, és talán többször át is fordult a teste. A legvalószínűbbnek még mindig azt tartják, hogy a gyilkos a lépcsőn érte utol Kuciakot, majd közvetlen közelről kétszer mellbe lőtte.

 

A boncolási jegyzőkönyv két, szívre leadott lövést említ, Marček ezzel szemben azt állítja, egyszer mellkasra, egyszer fejre tüzelt.

 

Marček a Kuciak-gyilkosságról: Azt akarom, hogy a család megtudja mi történt

 

A gyilkossággal kapcsolatban másokat is letartóztattak. Például Alena Zsuzsovát, aki állítólag igencsak dühös volt, hogy az újságírón kívül annak menyasszonya is meghalt. Zsuzsová szoros kapcsolatban állt Marian Kočnerrel, akirvel Kuciak sokszor foglalkozott oknyomozó cikkeiben.

 

Szabót és Marčeket, akik egyébként unokatestvérek, a rendőrség egy korábbi gyilkossággal is megvádolta: Molnár Péter gútai vállalkozó megölésével. Mindkettő gyilkosságért életfogytiglanra van kilátásuk.

 

A Kuciak-gyilkosság Szlovákiában 1989 óta nem látott tömegtüntetéseket hozott magával, a kialakult belpolitika válságban lemondásra kényszerült Robert Kaliňák (Smer) belügyminiszter, az utca nyomására pedig Robert Fico is megbukott kormányfőként, később Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány is távozott posztjáról.

 

Marček beismerte, hogy ő gyilkolta meg a gútai vállalkozót

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!