Nyitókép forrása: hnonline.sk

 

A Most-Híd szerint az önkormányzatok bevételei növekedni fognak annak ellenére, hogy a kormány az adóalap adómentes részének emeléséről nyújt be javaslatot. A vegyespárt képviselői szerint az így keletkező bevételkiesést az települések más forrásokból pótolhatják.

 

Az adóalap adómentés részének növelése épp a Most-Híd javaslatára került a parlament elé, és a képviselők második olvasatba is küldték júniusi  ülésükön.

 

Irán Sárközy (Most-Híd) parlamenti képviselő szerint a törvény az önkormányzatok és a megyék célkeresztjébe került, szerint minden ok nélkül.

 hirdetes_810x300  

 

„Az egyik legtöbbet emlegetett érv a javaslattal szemben, hogy az önkormányzatok bevételeit 129 millió euróval csökkenti, ami komoly problémákat okoz”

 

fogalmazott. Hozzátette, hogy az önkormányzatok bevételcsökkenéséről szóló érvek nem igaza, mivel 2020-ban a települések és az természetes személyek bevételei is nőni fognak. Ezért a Most-Híd elutasítja annak lehetőségét, hogy csak az önkormányzatok miatt  blokkolja a törvény második olvasatban történő elfogadását. A vegyespárt szerint más forrásokból is pótolni lehet a kiesést (aminek létét néhány mondattal korábban még tagadták).

 

Sárközy szerint a törvénnyel nem avatkoznak be nagy mértékben a települések költségvetésébe.

 

Ivan Švejna (Most-Híd) munkaügyi államtitkár hangsúlyozta,hogy a települések a magasabb szintű területi egységek (VÚC) uniós források merítésével is pótolhatják a hiányt. Állítása szerint a falvak és városok valamint a megyék nem használják ki az uniós források lehetőségét.

 

„Ironikus, hogy épp nemrég estünk el 40 millió eurónyi kerettől, amelyet kifejezetten a megyéknek és a községeknek hirdettek meg”

 

mondta.

 

Mi miatt elégedetlenek a települések? 

 

A Most-Híd állításait azonban érdemes fenntartásokkal kezelni. A települések és önkormányzatok bevételeinek törzsét a személyi jövedelemadók képezik, amelyeket az adóalapból számolnak ki. Ha növelik az adómentes részt, csökken az adóalap és vele a jövedelemadó. Mivel a jövedelemadó semmilyen módon nem érinti az állami költségvetést, a politikusok előszeretettel használják politikai pontok szerzésére, miközben nem ez az a tétel viszi el a legtöbbet fizetésekből.

 

Ugyanakkor érdemes kiemelni azt is, milyen módon dolgozták ki az adómentes rész növeléséről szóló javaslatot. A törvényt úgy módosították, hogy ezentúl nem a mindenkori létminimum 19,2-szeresével lesz egyenlő az adómentes rész, hanem a 21-szeresével.

 

Megtehették volna például, hogy az évek óta minimális mértékben növelt létminimumot emelik meg, ehelyett, de az már az állami költségvetésre is hatással lett volna. A létminimum emelésevel egy sor juttatás és egyéb kedvezmény is emelkedett volna.

 

A Most-Híd a Smerhez hasonlóan elhallgatja azokat a tételeket, amelyekkel többletköltségeket rónak az emberekre és az önkormányzatokra.

 

A települések korábban jelezték, a probléma gyökere nem egyetlen törvényben van. Az igaz, hogy idén az önkormányzatok összesen mintegy 178 millió euróval több bevételre számíthatnak a foglalkoztatás növekedése miatt. De időközben a népszerűségi mélyvölgyben lévő kormánypártok 10 százalékkal megemelték a közalkalmazottak bérét (ez -150 millió eurót jelent összesen az önkormányzatoknak), megemelték a minimálbért (mínusz nyolc millió), a települések felelőssége alá helyezte a téli járdatisztítást (nyilván ők már nem bliccelhetik el, így ez összesen 30 milliót vesz ki a zsebükből).

 

A Smer-féle „ingyen ebéd” nincs ingyen, a pótlólagos kapacitások és a további hozzájárulás 25 milliót vesz el a településektől, és a szintén most-hidas javaslatként megjelenő újfajta hulladékgazdálkodási díjrendszer 8 millióval többe kerül évente. A települések azért panaszkodnak, mert a fenti tételek miatt nem hogy 178 millióval több jönne nekik a konyhára a gazdaság jelenlegi helyzete okán, hanem épp ellenkezőleg, nyolcvan millióval kevesebb pénzük lesz.

 

A nagyobb városok kilépnek a ZMOS-ból, szerintük nem képviseli az érdekeiket

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!