Lajos, Patricia
  • HUF: 331.90
  • USD: 1.12
  • 22 °C
  • 33 °C
Belföld

Így építünk autópályát Szlovákiában: Azbeszt is került az épülő pozsonyi elkerülő alá

Nem csak környezeti kérdés

Nyitókép forrása: aktuality.sk

 

A pozsonyi elkerülő és az R7-es építése kapcsán hónapok óta arról ír a szlovák sajtó, hogy a kivitelező, részben spanyol konzorcium hulladékot és más, illegális anyagot temetett a nyomvonal alá a földbe. A hír érthető okokból kapott nagy sajtóvisszhangot: a csallóközi vízkészlet védelme miatt, és azért, mert a hulladék alapként való használata súlyos minőségi hiányosságokat okoz. 

 

Ma Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszter és az általa vezetett tárca talajminták vizsgálati eredményeire hivatkozva

Hirdetés(X)

 

megerősítette, hogy az elkerülő alatti talajban azbeszt található, amely „bár a földbe eltemetve nem veszélyes az emberi egészségre, de kezelése nagyon is az, és egyáltalán nem szabadna használni autópályák alatt”.

 

Bár a hulladék nyomvonalba temetése alapvetően szembe megy a konzorcium és az állam között köttetett szerződéssel is, amely kiköti, milyen technológiák használatával készüljön az út, Érsek Árpád most környezetvédelmi kérdésként állítja be az esetet.

 

„Mindig is világosan elmondtam, hogy minden autópályának meg kell felelnie nem csak a technikai, de a környezetvédelmi előírásoknak is. Ezért rendeltem el több vizsgálatot, annak ellenére, hogy a kivitelező állítja, minden rendben van. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a szakasz töltésében ne maradjon ott az azbeszt. Az eltávolítás költségeit a kivitelezőnek kell állnia”

 

fogalmazott.

 

Váhostav 2.0? Az D4R7 konzorcium több százezer euróval tartozik alvállalkozóinak

 

Nem csak környezeti kérdés

 

Az azbeszt eltávolítására a kivitelezőt már felszólították. Érsek szerint a munkát felügyelő „független ellenőrnek” is lenne mit megmagyaráznia, mert nem vette észre, hogy veszélyes anyag került az építési területre. A miniszter szerint az azbeszt eltávolítása nem lesz hatással az elkerülő tervezett átadási határidejére.

 

Korábban az Aktuality.sk hívta fel a figyelmet arra, hogy a hulladék beépítése az autópálya töltésébe és alapjába komoly problémákat okozhat. Eredetileg megszabott nagyságú köveket megszabott sorrendben lerakva kellett volna előkészíteni az út alapját. Ehelyett hulladékkal és földdel kevert kaviccsal pakolták meg a töltést.

 

A környezetszennyezés egy dolog, de a fenti “megoldás” azt is eredményezheti, hogy a méregdrágán épített autópályaszakasz elkészülte után röviddel meghullámosodik, és olyan állapotba kerül, hogy felére kell csökkenteni a sebességet rajta. Példaként ott van az ostravai eset, ahol salakkal töltötték fel az úttest alapját. Ma 130 helyett csak 60 km/órával közlekedhetnek rajta, a cseh állam pedig eddig eredménytelenül pereskedett a kivitelezővel, hogy saját költségén hozza helyre.

 

Felsővisnyó után itt az újabb autópálya-botrány: a pozsonyi elkerülő

 

Körkép.sk, Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás