Nyitókép: Ivan Majerský/Pravda

 

Peter Tóth volt újságíró és a SIS kémelhárításának egykori főnöke vallomásában arról beszélt, hogy Dušan Kováčik speciális ügyész információkat szivárogtatott ki Norbert Bödör nyitrai vállalkozónak – írja az Aktuality.sk.

 

Tóth tanúként szerepel Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében, valamint más ügyekben is.

 

 hirdetes_810x300  

Tóthot azoknak a titkos leveleknek az ügyében hallgatták ki, amelyeket a vádlott Marian Kočner vállalkozó küldözgetett a börtönből Bödörnek. Kočner ezekben levélkékben azt kérte Bödörtől, hogy befolyásos ismerősein keresztül segítsen neki kijutni a börtönből.

 

„Tóth elmondása szerint Bödör szoros kapcsolatban állt Kováčíkkal, így Kočner azt próbálta kideríteni, hogy ez az ügyész mit tud érte tenni”

 

– írja az Aktuality.sk.

 

Tóth vallomása szerint Kováčik és Bödör nagyon közeli viszonyban állnak egymással, állítása szerint rendszeresen találkoznak és sok dolgot megvitatnak egymás között.

 

Az Aktuality.sk szerint Tóth arról a Pavol Forischról – az SIS egykori tagja – is említést tett, aki feljelentette a Tisztességes Szlovákiáért tüntetések szervezőit.

 

„Amikor Pavol Forisch elment az ügyészségre, elvitte magával azt a hangfelvétel, amely szerinte bizonyította, hogy a szervezőket külföldről fizetik. Ezt a hangfelvételt átadta az ügyészségnek, Kováčiknak köszönhetően pedig 24 órán belül Bödör kezébe került”

 

– vallotta Tóth.

 

Kováčik tagadja Tóth állításait.

 

„Mindig a törvénnyel összhangban cselekedtem, arra jogosulatlan személyekkel pedig nem osztottam meg bűtényekkel kapcsolatos információkat”

 

– reagált az ügyész a portál megkeresésére.

 

Aktuality.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!