Nyitókép: Körkép.sk/KZS

 

Andrej Danko a héten saját önkényeskedéséből elrendelte egy zászlórúd felállítását a szlovák parlament előtt. A nagyzási hóbortból építtetett 30 méter magas zászlórúdon a szlovák nemzeti lobogónak kellene függenie. Andrej Danko kifejezett kérésére a zászlórúdnak magasabbnak kell lennie a budapestinél.

 

 „Felelősségteljesen állok a funkciómhoz. Ezeket a dolgokat nem én találom ki. Ezek a dolgok szükségesek“

 

– mondta Danko a zászlórudat ért kritikára.

 hirdetes_810x300  

 

 „Ha már valamit csinálunk, akkor az legyen méltóságteljes“

 

– tette hozzá.

 

Erre reagáltak a gazdák szombat reggeli akciójukkal.

 

Kép: Körkép.sk

 

Fotó: Körkép.sk/KZS

 

A szlovák kormány és a mezőgazdasági minisztérium a Danko-féle SNS vezetésével az elmúlt négy évben egyre rosszabb helyzetbe sodorta a mezőgazdaságot. Ez a párt jelölte a szakembereit a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) élére, s továbbra is együtt rombolják le és teszik tönkre a szlovák mezőgazdaságot, illetve a kis- és közepes gazdákat. A gazdák tiltakozásaikkal és tüntetéseikkel már második éve mutatunk rá ezekre a tényekre.

 

A parlament elnöke ahelyett, hogy a valódi problémákkal foglalkozna, pszeudotémákkal hozakodik elő, amivel nem csak az alkalmatlanságát bizonyítja, de még nevetségessé is teszi magát.

 

 

A Mezőgazdászok Kezdeményezése szerint Andrej Danko nem egy állami szimbólummal ékesített zászlórudat érdemel a parlament elé, hanem egy jó adag trágyát.

 

Abba a lyukba, amibe a 30 méteres zászlórudat fogják állítani, szombaton reggel a gazdák 31 mázsa friss trágyát szórtak bele. A Mezőgazdászok Kezdeményezése ezzel Andrej Danko politikában kifejtett ténykedésére szeretett volna reagálni.

 

Körkép.sk

 

További ajánlott írások:

 

Országos körözés után a rendőrség feltartóztatta és kihallgatásra vitte a parlament előtt trágyát kiszóró, hazafelé tartó gazdákat

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 17 olvasónak tetszik ez a cikk.