Nyitókép: TASR/Jaroslav Novák

 

A Nemzeti Tanács Hivatalához több ajándékozási szerződés is érkezett a parlament előtti zászlórúd felépítésével kapcsolatban. Az adományok eddig összege már a 35 ezer eurót is meghaladta.

 

A Nemzeti Tanács Hivatalának tájékoztatása szerint mióta közzétették az ajándékozás feltételeit és a számlaszámot, azóta megnőtt a polgárok érdeklődése a zászlórúd anyagi támogatása iránt.

 

 hirdetes_810x300  

 „Az eddigi adományozás intenzitását és az összeg növekedését látva valószínű, hogy az adományok elérik a zászlórúd felállításának költségeit“

 

– mondta a hivatal.

 

Daniel Guspant, a Nemzeti Tanács Hivatalának vezetőjét nagy örömmel tölti el a polgárok érdeklődése, illetve annak a gondolatnak a támogatása, hogy az állami lobogót méltóságteljes kell reprezentálni a parlament épülete előtt.

 

„Több világvárosban is standard dolognak számít, hogy az állami lobogót a törvényhozás épülete, vagy más történelmileg és társadalmilag jelentős épület elé függesztik ki“

 

– mondta.

 

Andrej Danko házelnök szerint az új zászlórúd körüli földmunkák mintegy 16 ezer euróba kerülnek majd, a további munkálatok pedig előreláthatólag 38 ezer eurót (áfával) ölelnek fel.

 

A zászlórúd 30 méter magas lesz, ugyanis ez volt az a maximális magasság, amit a kompetens hivatalok megengedtek.

 

HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!