Nyitókép forrása: HNonline.sk

 

Meggyőződésem, hogy magunk is elérnénk az öt százalékos küszöböt, de van a párton belül is egyfajta elvárás, hogy legalább kipróbáljuk, működne-e az együttműködés az MKP-val – jelentette ki Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a Hospodárske Noviny internetes kiadásának adott interjújában.

 

Bugár az MKP-val való egyeztetésekről beszélt. Elmondása szerint most az MKP elnökségének döntésére várnak, és hamarosan megvalósulhat a harmadik tárgyalása is a két pártnak. A legutóbbi, második találkozójukon a Most-Híd papíron átadta az MKP-nak a feltételeit az együttműködésről.

 

Bugár elmondta, hogy egy általuk végzett felmérés szerint a Most-Híd támogatottsága a magyarok között 50 százalékkal magasabb (azt nem fejtette ki, mihez képest – a szerk. megj.), és ha ehhez hozzászámolja a szlovákok szavazatát „biztosan meglenne” a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalék a választásokon.

 hirdetes_400x285  

 

Bugár elutasította azt a feltételezést, hogy az MKP elvárásként jelölte volna meg távozását a Most-Híd éléről.

 

„Nem, azt csak Csáky úr követelte, természetesen neheztel, mert amikor puccsal az MKP élére került, akkor annyit ért el, hogy az MKP kiesett a parlamentből. Szóval érthető, hogy ott üt, ahol ér. Az MKP ilyen feltételt nem támasztott, sőt, kijelentette, hogy semmilyen személyi megválogatást nem tud elképzelni”

 

fogalmazott a vegyespárt elnöke.

 

Bugár ismét Orbán Viktort bírálta. Mint mondta, számára nem jelent gondot, hogy az MKP kapcsolatban áll a magyar kormánnyal, de az már probléma, ha a Fidesz nem demokratikus lépéseit az MKP támogatja.

 

„Mi Szlovákia polgárai vagyunk, természetesen, örülünk, ha jó kapcsolatunk van Magyarországgal és a többi szomszédos országgal, de ez nem jelenti azt, hogy egy másik kormány vazallusai akarunk lenni. Ezt teljességgel elutasítom”

 

mondta, majd hozzátette:

 

„Az, ami Magyarországon megy, azt Szlovákiában biztosan antidemokratikus lépéseknek neveznénk, vagy ha úgy tetszik, tekintélyuralmi rendszernek.”

 

Bugár ismét elmondta, hogy pártja népszerűségi zuhanása csak amiatt történt, hogy nem hívták fel kellőképpen a választók figyelmét a mostani kormányban elért eredményekre, és persze a többi pártot bírálta a himnusztörvény kapcsán, „mert azt politikai célokra használták fel”.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.