Nyitókép: teraz.sk

 

Forró politikai ősz ígérkezik Szlovákiában. Richard Sulík, rögtön a nyári szabadságolások utáni első héten, egészen pontosan szeptember 7-re rendkívüli pártkongresszust hívott össze.

 

Az SaS elnöke azt tervezi, hogy ott lemond a pártelnöki posztról, hogy ismét bizalmat kérjen, ezzel is megerősítve pozícióját a párt élén.

 

„Fontos, hogy a tagok demokratikus véleményt mondhassanak,“ jelentette ki Sulík, aki egyúttal a párt listavezetői pozíciójára is pályázik. Amennyiben nem kapna bizalmat, úgy elmondása szerint a választási listát már az új pártelnök állítaná össze.

 hirdetes_810x300  

 

Sulík döntése meglepte kollégáit. Ľubomír Galko, a párt alelnöke korábban azt tervezte, hogy ő is elindul a pártelnöki posztért. Egy ilyen gyorsan összehívott kongresszuson azonban nem vállalja a jelölést.

 

„Azt gondoltam, hogy Sulík 2020 júniusáig marad pártelnök, ekkor jár le ugyanis a mandátuma. Egyúttal, hogy annak kérdését, hogy listavezetőként ő vezeti majd a pártot a 2020. februári parlamenti választásokon, már lezártuk,”

 

reagált a TASR hírügynökségnek Galko.

 

Arra a kérdésre, indul-e pártelnöki posztért a választások után, Galko elmondta, hogy ez attól is függ, milyen eredményt ér el az SaS a parlamenti választásokon, és ő maga milyen egészségi állapotban lesz.

 

Jana Kiššová, az SaS másik elnöke szintén nem jelölteti magát Sulíkkal szemben. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy szerinte felesleges volt Sulík részéről a rendkívüli kongresszus összehívása.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!