Nyitókép forrása: webnoviny.sk/SITA/Martin Havran

 

Még ha a másik autóban csak kisebb kár keletkezett – például parkolóban okozott „pár eurós” karcolás –, akkor sem érdemes elhagyni a baleset helyszínét. A rendőrség a jogosítvány bevonásával büntethet érte.

 

A SITA hírügynökség közlése szerint azok, akik a baleset helyszínét bejelentés vagy a másik féllel való megegyezés nélkül hagyják el, 300-1300 eurós bírságra büntethetők, és akár öt, de legkevesebb egy évre elveszthetik a jogosítványukat.

 

„Ilyen esetben ezért rá kell szánni az időt, fel kell venni a kapcsolatot a másik autó tulajdonosával, vagy a rendőrjárőrökkel, akik biztosan segítenek az eset megoldásában úgy, hogy a biztosító kifizesse a kárt, a vétkes pedig ne vessze el a jogosítványát”

 

 hirdetes_810x300  

idézte a SITA Elena Antalovát, a trencséni rendőrkapitányság szóvivőjét.

 

A rendőrség kiemeli azt is, hogy közúti balesetnek minősül minden olyan esemény, amely a vezetéssel összefüggésben történik, emberi sérülés vagy haláleset történik, megsérül az úttest vagy más közberendezés, veszélyes anyagok szabadulnak ki, 3990 eurónál nagyobb anyagi kár keletkezik a balesetben „résztvevő” autók valamelyikén, és a vétkes sofőr nincs alkohol vagy más tudatmódosító szer hatása alatt.

 

A többi eset az úgynevezett káresemény, amely során az érintett felek megállapodnak arról, melyikük volt a vétkes.

 

„Tehát a másik járműben okozott kisebb kár, például a parkolóból való távozáskor okozott ’pár eurós’ karcolás esetén is meg kell állapodni a másik autó tulajdonosával vagy sofőrjével az eset vétkesét illetően. Nem pedig elhagyni a helyszínt bejelentés nélkül, vagyis nem megállapodni a másik autó tulajával”

 

fogalmazott Antalová.

 

Webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!