Nyitókép forrása: sme.sk

 

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke semmilyen körülmények között nem mondana le a pártelnöki posztról, még ha az akadályozná is a magyar pártokkal való összefogást. Bugár a TASR hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy csak akkor vonulna vissza, ha „ezzel segítene a Most-Hídon”.

 

Elmondása szerint legalább a következő választásokig a párt élén akar maradni, utódjának pedig „ismertnek kell lennie nem csak a párton belül, de a közvélemény előtt is”.

 

Bugár nem tekinti magát „akadályozó tényezőnek” az összefogás kapcsán, ezért a pártelnök cseréjét szerinte nem is kell az együttműködés keretében véghezvinni.

 hirdetes_810x300  

 

„Milyen jogon akarják mások, akik sosem szavaztak ránk, káderezni a pártot. Senki sem fogja megmondani, hogy a Most-Híd mit tegyen, hogy mi akadály vagy nem akadály. Ha valami akadályozás, az az, amit az MKP csinált tíz éven keresztül. Árulónak neveztek bennünket. Ennek eredménye, hogy egyharmada a mi és az ő választóiknak nem hisz az együttműködésben”

 

mondta Bugár élesen kritizálva az MKP-t.

 

Hangsúlyozta, hogy csak akkor hajlandó lemondani a pártelnöki posztról, ha azzal segít a Most-Hídon.

 

„Ezért ajánlottam fel lemondásomat többször is, mert 30 év politikában töltött év után az ember már kitaposta a maga szellemi ösvényét. Talán nálunk is szükség lenne, hogy több lehetőséget adjunk a fiataloknak”

 

fogalmazott.

 

A „lehetőséget érdemlő” fiatalok között említette a fiatal most-hidas parlamenti képviselőket, államtitkárokat, illetve Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztost.

 

„Ha azt akarjuk, hogy a pártelnököt egy fiatal politikus váltsa közülük, akkor ismertnek kell lenniük a pártstruktúrában és a választók körében egyaránt”

 

A Most-Híd hivatalosan jelenleg több párttal is tárgyalásokat folytat az együttműködésről. Az MKP-val hétfőn folytatják a lehetséges összefogásról szóló egyeztetéseket – annak ellenére, hogy a Kočner-féle üzenetek leiratában Bugár Béla is szerepel.

 

Ravasz Ábel korábban kijelentette, hogy ha nem sikerül az MKP-val megállapodnia, a Most-Híd kénytelen lesz önállóan indulni a 2020-as választásokon. Az MKP-n kívül a vegyespárt az MKDSZ-szel, a Magyar Fórummal, és több roma, ruszin és szlovák minipárttal is tárgyalt.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.