Nyitókép forrása: aktuality.sk

 

Peter Pellegrini (Smer) kormányfő ma délutáni sajtótájékoztatóján cáfolta azokat a kedden megjelent értesüléseket, miszerint kilép a Smerből vagy lemond miniszterelnöki posztjáról.

 

Hangsúlyozta, hogy továbbra is azon fog dolgozni, hogy a Smer menyerje a következő választásokat és hogy a „szociáldemokráciának továbbra fontos helye legyen Szlovákiában”, valamint hogy tovább „építse a Smerrel a szociális államot”.

 

Cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint „80 százalékra elhatározta magát a távozás mellett”.

 hirdetes_810x300  

 

„Nem áll szándékomban benyújtani a lemondásomat. (…) Azt mondtam, hogy mindent megteszek azért, hogy mint Szlovákia kormányfője a rendes időpontban megtartott parlamenti választásokig vezessem”

 

mondta.

 

Tavagdta azt is, hogy egyeztetett volna Druckerrel politikai jövőjét illetően.

 

 

Pellegrini távozását maga Robert Fico is tagadta, pedig az értesülés koránt sem volt alaptalan. Pellegrini és Fico között a kapcsolat nagyon is feszült. Fico többször alárendeltjeként emlegette Pellegrinit, aki viszont burkoltan bírálta a Smer vezetését a hozzájuk köthető botrányok miatt. Közös sajtótájékoztatójuk már hónapok óta nem volt. Pellegrini a hírek szerint elfogadhatatlannak tartja, hogy Tibor Gašpar és a marxista Ľuboš Blaha helyet kapjon a Smer 2020-as választási listáján.

 

A mai szereplésükön mindketten méréskeltebben nyilatkoztak a másik félről. Fico kijelentette, hogy „teljes mértékben respektálja Pellegrinit, mint kormányfőt”. Pellegrini pedig ismét semmitmondóan nyilatkozott például a Kočner-féle üzenetváltásokkal kapcsolatban.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!