Nyitókép forrása: tvnoviny.sk

 

A legtöbb esetben egy minisztériumi államtitkár kevésbé ismert az emberek számára, és nem annyira fajsúlyos személyek kapják meg ezt a tisztséget, hogy problémát jelentsen őket eltávolítani egy adott botrány kirobbanásakor. Monika Jankovská esetében azonban nem ez a helyzet.

 

Marian Kočner Threema-üzeneteiben „saját majmocskájának” nevezte Jankovskát. A jelenleg vizsgálati fogságban ülő Kočner azt is írta, Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter lemondása után, hogy bárki legyen is Žitňanská utódja, a tárcát valójában Jankovská fogja vezetni.

 

Nem sokkal ennek az üzenetváltásnak a napvilágra kerülése után a NAKA váratlanul meglátogatta Jankovskát és több más bírót illetve ügyészt. Lefoglalták mobiltelefonjaikat, a szlovák sajtó értesülése szerint azért, mert gyanúsan egyszerre kezdték el újra cserélni régi készülékeiket.

 hirdetes_400x285  

 

A kormánypárti politikusok nem nagyon tudnak mit kezdeni az újabb helyzettel. A lassan két éve húzódó belpolitikai válság új fejezetében ugyanis az emberek betekintést kapnak az összefüggésekre, a kormányzati rendszer valódi működésébe.

 

Ha beigazolódnak a gyanúk Jankovskáról, Pellegrini “gyorsan fog reagálni”

 

Gál és az alibizmus

 

Gál Gábor (Most-Híd) igazságügyi miniszter például kijelentette, hogy egyelőre nem mozdítja el Jankovskát, az ártatlanság vélelmére hivatkozva:

 

„Abban az esetben, ha a nyomozóhatóságok megerősítik, hogy Monika Jankovská kapcsolatban volt Marian Kočnerrel, további mérlegelés (…) nélkül javasolni fogom visszahívását”

 

később hozzátette:

 

Annak ellenére, hogy az államtitkár a Smer jelöltje, ha kétségtelenül beigazolódik Jankovksá kapcsolata Kočnerrel, és ha a Smer ennek ellenére megtartaná őt funkciójában, fontolóra veszi lemondását, mint igazságügyi miniszter.

 

Mindenesetre Gál reakciója nem túl elszánt, annak ellenére, hogy a Kočner-féle üzenetek épp arra utalnak, hogy Gál minisztériumát valójában nem ő, hanem a Smer és Jankovská irányították. Ráadásul nem ez az első ilyen gyanú a Most-Híd esetében. Miután Érsek Árpád lett a közlekedési miniszter, a kulisszák mögött azt beszélték, hogy valójában a döntéseket az akkori smeres közlekedési államtitkár, Viktor Stromček hozta meg.

 

Matovič vasárnap estig adott ultimátumot Gálnak és Pellegrininek

 

Terelések

 

A Most-Híd azonban ugyanazt a taktikát alkalmazza, amit a Smer kezdett el a Kočner-féle üzenetek megszellőztetése után. Bőszen az ellenzékre mutogat, hogy ők már „bizonyítottan” találkoztak a kétes hírű vállalkozóval, nekik semmi közük a botrányhoz. Ezzel párhuzamos Robert Fico azzal érvel, hogy alkalmanként csak „összefutott” vele egy-egy rendezvényen – arra a kérdésre azonban, hogy tényleg tegeződő viszonyban voltak-e, nem hajlandó válaszolni.

 

Hasonló taktikát választott Bugár Béla is, aki legutóbb facebookos videóban próbálta cáfolni azt, hogy a Kočner-üzenetek szerint a Maldív-szigeteken ő és a kétes hírű vállalkozó a smeres kormány megmentéséről tárgyalt. Mindezt úgy, hogy közben szintén az ellenzéki politikusokra mutogat.

 

Jankovskának sok gyanús ügye volt, mégis államtitkár lehetett

 

Jankovská esete azért is különleges, mert a Smer szürke eminenciásaként tartották számon, aki korábban a Bírói Tanács elnöke, később alkotmánybíró akart lenni. Nővére a váltó-ügy egyik perében tagja volt a bíráló testületnek. Jankovská még Štefan Harabin igazságügyi minisztersége idején került a minisztériumba.

 

2018 márciusában, nem sokkal a Kuciak-gyilkosság után a felgyorsult események ellenére több napra a média figyelmének központjába került. Nyilvánosságra hoztak ugyanis egy videót, amely szerint Jankovksá 2000-ben segített a trencséni maffiafőnöknek, Peter Čongrádynak törvénytelenül megszerezni a belvárosi Fatima vendéglőt.

 

A videóban a vendéglő tulajdonosa, Ondrej Janíček és a Čongrády-maffia egyik tagja, Michal Vida számolnak be arról, hogy Jankovská három millió szlovák koronát tett zsebre szolgálataiért. Jankovská és a trencséni alvilág kapcsolatáról már 2012-ben is sok szó esett, ám a hölgy mindent tagadott.

 

Nem sokkal a videó megjelenése után hirtelen Vida megváltoztatta vallomását, és maga jelentkezett a rendőrségen, hogy szeretne bocsánatot kérni Jankovskától kijelentéseiért. A hatóságoknak természetesen nem sikerült meggyőződniük a videóban elhangzó állítások valódiságáról…

 

Omladozik a Smer hátországa: A NAKA bírók, ügyészek mobilját kobozta el

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.