Belföld

Új magyar érdekképviseleti platform alakul

Elmaradt az összefogás, hát megalakult az Összefogás

Nyitókép forrása: reprofoto

 

Nem váratott magára sokat – néhány nappal azután, hogy zátonyra futott az MKP és a Most-Híd összeborulási kísérlete, Összefogás néven új magyar érdekképviseleti platform alakul.

 

A platform előkészítő bizottságában szerepel Mózes Szabolcs, Orosz Örs, Laboda Róbert, Szabó Krisztián, Kotiers Róza, Bauer Edit és Zászlós Gábor.

 

A platform kezdeményezői a mai nappal aláírásgyűjtésbe kezdtek. Elmondásuk szerint nem új párt létrehozása a céljuk, hanem egy nyílt platform kialakítása,

 

„ami erősíteni tudja a közösségünkért tenni akaró, nemzetünk sorsa iránt elkötelezett embereket, ami végre megteremtheti a kívánt és szükséges egységet”.

 

Nyilatkozatukban kifejtették:

 

„A magyar választók összefogást és közös listát akarnak. A pártok sikertelenül végződött koalíciós tárgyalása után kiderült, hogy ez nem valósul meg. Ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy alapvető változás nélkül nem lesz 2020-tól magyar képviselet a parlamentben. Az alapvető változás érdekében a mai napon aláírásgyűjtést indítunk, hogy megvalósítsuk a magyar választók akaratát: az összefogást. Célunk egy olyan mozgalom létrehozása, amely a megújult magyar érdekképviseletet tűzi zászlajára, és otthona kíván lenni mindenkinek, aki fontosnak tartja az összefogást.”

 

Nagy József (Most-Híd), aki már korábban jelezte, hogy az MKP – Most-Híd összefogás elmaradása miatt nem indul a vegyespárt listáján a választásokon, úgy nyilatkozott, nyitott a tárgyalásokra az Összefogással. Az MKP egyelőre kivár, a mozgalom programjának „ismerete nélkül” nem kíván érdemben nyilatkozni, az Új Szónak nyilatkozva azonban a párt jelezte, szerinte „továbbra is a hagyományos érdekképviseleté a jövő”.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Könözsi
2019. aug. 31. 15:08

Ezt írtam kommentben : Iván, a ti felelőségetek, hogy nem lesz közös lista! Az MKP elnökségéé . Emlékszel, volt vagy fél éve, mikor mondtam neked, hogy a Híddal való tárgyaqlásokon arra kell a legjobban figyelnetek, hogy ne legyen több MKP-s a közös listán, mint 20-30% ? Ki is fejtettem, hogy miért : a karikák a lényeg! ; minél kevesebb MKP-s, annál több karika jut egyre, s befutó helyeken garantálhatóan több MKP-s lett volna mint Hídas . Matovičék direkt nem akartak több helyet az SaS listáján mint négyet, mert tudták, hogy ez az esélyük. A hülye Hídasok voltal olyan ostobák, hogy egy harmadot adtak az MKP-nak. Ti pedig debilségben jól rájuk tromfoltatok, mert nem fogadtátok el. A pártérdeket, de azt is csak a képzeltet, a Nemzet érdeke elé helyeztétek, s ezzel megbuktattátok a felvidéki magyar képviseletet. A Nulla az jobb mint a 30% ? Azt hittétek a Hídnak nincs más alternatívája ? Az MKP-nak nincs ! A teljes felelősség a tietek. Azon is csodálkozni fogok, ha egyáltalán beengednek ezek után benneteket Magyarországra. Remélem Orbánéknak lesz annyi eszük, hogy nem ölik a pénzt teljesen felesleges MKP-s választási kampányokba. A Fekete Péter nálatok maradt! Ti még csak észre sem vettétek e lehetőséget a 30%-os listában. Poitika-filozófiai szinten észre sem vettétek, hogy mi zajlik : a Hídon belül ment egy fékezett habzású kultúrharc a kozmopoliták és a nemzetibbek közt. Ti az összes pökhendi, beképzelt hozzáálásotokkal, javaslatotokkal az előbbieket erősítettétek. Mutatok egyet : az MKP kijött azzal, hogy etnikai politizálásra van szükség. Ki találta ki ezt a debilizmust ? Soha ilyesmiről szó sem volt. Amiről szó volt, az az volt, hogy a m. kormányzat, ha rákérdeztek, jogosan azt mondta, hogy Etnikai pártok voltak sikeresek ezen területen, ezt mutatja a tapasztalat. Hogy lett ebből az etnikai politizálás tilalma? Ti megtámadtátok a Híd pártidentitásának legfontosabb pillérét. Miért nem lőttétek rögtön agyon azt, aki az elnökségben ezt kitalálta ? Megerősítettétek ezzel a kozmopilitákat. Utána már hiába szajkóztátok, hogy nem foglalkoztok egymás pártidentitásával. Egyébként a Híd a kormányban kőkemény etnikai politizálást folytatott, hatalmas sikerrel. Amit elértek a magyarok értdekében azt a m. kormány köszönte meg Ficonak. Azért neki, hogy meg ne sértődjenek az MKP-irodában a debilek, akik mindent leócsároltak, amit a Híd elért. Márpedig az többszöröse a Dzurinda-kormányban elérteknek. Persze emellett, foglalkoztak ősz-szlovákiai ügyekkel is . Aztán belekötöttetek a Híd tótjaiba. A két háború közti Országos Keresztényszocialista Pártban sokkal több szlovák volt mint most a Hídban van. Aztán emlékszem Ondrej Dostálra is az MKP-listán. Ruszinok : Durayék hatalmas energiákat fektettek a rendszerváltás után abba, hogy az Együttélés mint multietnikai párt listájára behozzák a ruszinokat. A Hídnak most sikerült. Ez se tetszett. Minden kakán kerestétek a csomót, s a végén megtaláltátok a tyúkszarban az ütőeret. Mindent úgy csináltatok, hogy még véletlenül se sikerüljön a koalíció, nem is érzékeltétek a valódi erővonalakat, pszichózist a Hídon belül. Az előbb beszéltem Zászlós Gáborral, akinek az újszós vitát lezáró írása szintén kártékony volt. A /csupán látszólag/ megalázó feltételek elfogadását kellett volna javasolnia, már csak a karikák fontossága miatt is. De nem ezt tette, ezzel hozzájárult az általa kijelölt cél elvétéséhez. Egyet lehet tenni : összehívni az Országos Tanácsot, s elfogadni a Híd remek!!! feltételeit. Utána meglátjuk hogyan tovább... Ezt nem szabad így hagyni !!! Ha ez nem elég, összehívjuk a Pártkongresszust ! Nyomás dolgozni , mert ti lesztek a felvidéki magyar politika legnagyobb nímandjai és pojácái a rendszerváltás óta. S a legkártékonyabbak a nemzeti érdek szempontjából !

Könözsi
2019. aug. 31. 15:10

Az ÖSSZEFOGáS nevű új kezdeményezésnek /egy kommentemből/ .... Ahogy a tegnap alakult kezdeményezés is zavarban van. Új pártot már nem lehet összehozni ; ezért az egyetlen dolog az amit Ivánnál írtam : át kell gondolni a két párt döntési struktúráit, s azokban megtromfolni a rossz döntéseket. Ezért érdemes aláírásokat gyüjteni, s nekik címezni. Az MKP OT-t kell összehívni, s elfogadni a Híd 30%-os javaslatát VAGY jöjjön onnan egy kompromisszumos javaslat a Híd 30%-a és az MKP 50%-a közt a kompromisszum a 40%. Azt kell ott elfogadni, s felajánjlani a Hídnak. Az új kezdeményezésnek ezt kéne megcéloznia az MKP-nél, s a Hídban elérni, hogy ezt elfogadják. Ennek lenne eleje, veleje és teteje !

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Hirdetés (X)

Kövessen minket