Nyitókép forrása: aktuality.sk

 

Peter Pellegrini (Smer) kormányfő „egyértelműen szociáldemokratának” érzi magát, ezért nem áll szándékában változtatni politikai meggyőződésén – ezzel válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek Smeren belüli politikai jövőjét firtatták.

 

Arra az újságírói kérdésre, hogy rajta lesz-e a Smer választási listáján, úgy válaszolt: egyelőre úgy néz ki, hogy igen.

 

Reményét fejezte ki, hogy Robert Fico pártelnökkel és a többi alelnökkel együtt „pragmatikus vitát tudnak folytatni a választási lista összetételéről”.

 hirdetes_810x300  

 

Hozzátette, hogy azért fog dolgozni, hogy a Smer ismét megnyerje a választásokat és a jogot, hogy kormányt alakíthasson. Arról már nem nyilatkozott, vannak-e a olyan személyek, akiket nem szívesen látna a listán. Mint mondta, erről csak pártbeli kollégáival fog tárgyalni.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.