Nyitókép: HNonline

 

Monika Jankovská (Smer-SD) igazságügyi államtitkár keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy távozik funkciójából.

 

A lemondását azzal magyarázta, hogy nem szeretné sem magát, sem a családját nyomás alatt tartani.

 

 hirdetes_810x300  

 „Az államtitkári pozícióról amiatt a nyomás miatt mondok le, amit már a családomra is kifejtettek“

 

– jegyezte meg Jankovská.

 

„Nem ismerem őt és nem is kommunikáltam vele sem közvetlenül, sem személyesen, sem más személyek közvetítésével“

 

– mondta Marian Kočnerrel kapcsolatban, majd hozzátette, hogy a mobiltelefonját nem a rendőrök kobozták el tőle, hanem önként adta át.

 

Jankovská kiemelte, hogy a Kočner és Zsuzsová között folyó kommunikációra azután tettek szert, miután Kočner mobilja három hónapon át Peter Tóth tulajdonában volt.

 

„Ez az egész azoknak a bíróknak a precedens nélküli megfélemlítése, akik mellett eddig még senki sem állt ki nyilvánosan”

 

– kommentálta Jankovská a Threema-üzenetekkel kapcsolatos botrányt.

 

A távozó Jankovská szerint a média meglincselte őt.

 

„A megalapozatlan információk és a mediális lincselésen keresztül a nyilvános kivégzésemet akartátok. Tessék, itt van”

 

– üzente az újságíróknak

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!