Nyitókép forrása: ta3.com

 

Nagyjából negyven Besztercebánya megyéből érkezett polgármester és helyi képviselő tüntetett szerdán a parlament előtt a Most-Híd adóalap-csökkentésről szóló javaslata ellen, amelyről a parlament a szeptemberi ülésszakon dönt majd.

 

A polgármesterek elmondása szerint, ha a törvényt elfogadják, újabb tüntetéseket szerveznek az önkormányzatok képviselői. A vegyespárti javaslat növelné a személyi jövedelemadó adómentes részét. Az intézkedés a választások előtt jó kampányfogás, azonban nem az állami költségvetést terheli meg, hanem az önkormányzatoktól von el pénzt. A személyi jövedelemadót ugyanis a települések kapják meg.

 

Az önkormányzatok az utóbbi időben több fórumon is elpanaszolták, hogy a kormánypártok az ő terhükre ígérnek a választóknak adócsökkentést és szociális intézkedéseket. A tüntetésen elhangzott, hogy az aktív korú korosztályok létszámcsökkenése, és a nyugdíjasok számának emelkedése súlyos anyagi kihívások elé állítják majd az önkormányzatokat, hogy megfelelő szintű és színvonalú szociális ellátást biztosítsanak az idős generációknak.

 hirdetes_810x300  

 

Bár a Smer a szociális állam építésével kezdi meg kampányát idén ősszel, a tüntetésen az is elhangzott, hogy a szociális ellátás intézményeinek (pl. idősek otthona) kiépítetlensége miatt ma is vannak, akik rászorulnának, de kívül rekednek az ellátási rendszeren. (Mi ezt kiegészítenénk azzal is, hogy egész régiók vannak, ahol akut hiány lépett fel már most körzeti orvosokból – a szerk. megj.).

 

A szociális otthonok esetében öt évvel ezelőtt még 2000 személy kényszerült a várólistára, a minisztérium utolsó, 2017-es adatai szerint ez a szám 7500-ra emelkedett. A polgármesterek szerint a hivatalos statisztikák azt mutatják, belátható időn belül ez a szám 20 ezer főre emelkedik majd.

 

„Ha a parlamenti képviselők és a Most-Híd képviselői nem akarják meghallgatni érveinket, legalább hallgassák meg saját állami intézményeik vagy a Költségvetési Felelősség Tanácsának (RRZ) érveit”

 

Az RRZ elemzése szerint a Most-Híd javaslata nem a törvénynek megfelelően számolta ki a törvény az önkormányzatok költségvetésére gyakorolt hatását.

 

Egy másik polgármester emlékeztette a jelenlévőket, hogy az állam a közigazgatás 2005-ös decentralizációja óta egyre több feladatot, kompetenciát, költséget ró az önkormányzatokra, anélkül, hogy annak megfelelő anyagi forrásokat biztosítana számukra.

 

A felszólalók többsége független képviselő volt.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.