Nyitókép forrása: youtube.com

 

A közmédia 5 perc múlva 12 című vitaműsorában Bugár Béla, a Most-Híd elnöke és Richard Sulík, az SaS elnöke ült asztalhoz. Mindketten azzal vádolták a másikat, hogy szoros kapcsolatban álltak Kočnerrel. A választások utáni együttműködést ennek ellenére nem zárták ki.

 

Bugár azt rótta fel Sulíknak, hogy egykor együtt reggelizett Kočnerrel, ezért nincs joga a Maldív-szigeteki „véletlen“ találkozó miatt őt vádolni. Sulík erre azzal vágott vissza, hogy Bugár pedig a Maldív-szigeteken a kormánykoalíció megmentéséről tárgyalt az azóta előzetes letartóztatásban lévő Kočnerrel.

 

Sulíkot egyébként a minap Peter Pellegrini kormányfő felszólította, hogy tűnjön el a politikai életből, épp az évekkel ezelőtti Kočnerrel eltöltött reggeli miatt. Sulík szerint az a találkozó kezdő politikusként elkövetett hiba volt, és a reggeliről készített videó azt bizonyítja, hogy ő maga nem tett semmi menthetetlen dolgot.

 hirdetes_810x300  

 

Bugár szerint ez nem igaz, Sulík akkor még mint házelnök arról beszélt a kétes nevű vállalkozóval, hogy milyen esélyei vannak a főügyész-választásnak. Sulík viszontválaszában kijelentette, hogy ő is csak Kočner áldozata, hiszen a Threema-üzenetekből is világos, hogy Kočner megfigyeltette őt.

 

A kölcsönös vádaskodások ellenére azonban a két pártvezér nem zárja ki a választások utáni együttműködés lehetőségét. Bugár csak az ĽSNS-szel való koalícióra lépést vetette el, Sulíkéknál pedig a Smer, az ĽSNS és az SNS van feketelistán.

 

Bugár közvetve védte Jankovskát

 

Bugár szerint csak a nyomozóhatóságok dönthetik el, hogy a Monika Jankovská exállamtitkárról napvilágot látott információk igazak-e vagy épp hamisak. Bugár szerint Jankovská csak azért mondott le hivataláról, hogy az igazságügyi minisztérium továbbra is jó munkát végezhessen (a minisztérium élén a most-hidas Gál Gábor áll).

 

Sulík azt hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni a büntetőtörvény szerinti és a politikai felelősségvállalás között. Szerinte Jankovská neve már korábban is szerepelt több botrányban.

 

„Eleve nem lehetett volna államtitkár”

 

mondta a liberális pártelnök.

 

Nyilvános szavazást

 

Azért volt, amiben egyetértettek. Bugár és Sulík is úgy véli, hogy a legközelebbi alkotmánybíró-választáson a parlamentnek nyilvánosan kell szavaznia. Sőt, mindketten egyetértettek abban, hogy Zuzana Čaputová államfőnek joga van csak akkor kinevezni a megválasztott jelölteket, ha a parlament a teljes létszámban megszavazza őket, nem pedig csak fokozatosan.

 

Az alkotmány e tekintetben nem fogalmaz egyértelműen, a Smer pedig többször is bírálta Čaputovát, amiért csak teljes névsor esetén nevezi ki az új alkotmánybírókat. A dolog háttere, hogy a bírák megválasztását a jelek szerint a Smer akadályozza, próbálják húzni az időt a parlamenti választásokig (kérdés, hogy Fico korábbi alkotmánybírsági elnöki ambíciói mennyire játszhatnak ebben szerepet).

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!