Nyitókép: Facebook (Igor Matovič)

 

„Ne hagyjuk a nemzeti közösségeket a sarokban” – ezzel a címmel hívott össze ma délutánra sajtótájékoztatót Igor Matovič. Az OĽaNO elnöke ezen terve második részét kívánja ismertetni, mellyel, mint fogalmaz, „az ellenzék a választásokon legyőzheti a maffiakormányt.”

 

Matovič lépett egy merészet: Akármilyen kormánykoalícióba nem lép be. Van öt feltétele

 

A Körkép.sk úgy tudja, Igor Matovič ma többek között felkínálja az MKP számára a parlamenti választásokon való közös indulást. A párt legbelsőbb vezetéséhez közelálló forrásaink alapján úgy tudjuk, hogy az MKP Országos Elnökségében jelenleg már többségben van az OĽaNO-val való közös indulást támogatók.

 hirdetes_400x285  

 

Ezt a javaslatot támogatja többek között Csáky Pál, és az OĽaNO-val Nagyszombat megyében már most is kormányzó Berényi József is. Továbbá formálisan a pártelnök Menyhárt József, de nála korábban sem jelentett gondot a teljes pálfordulás.

 

Az biztosnak látszik, hogy az MKP nem menne fel a szlovák párt listájára, amennyiben az OĽaNO-val való tárgyalások,  – melyek nem igérkeznek egyszerűnek – sikerre vezetnek, inkább a koalícióban való közös indulás képzelhető el.

 

A Körkép.sk úgy tudja, a magyar párt a napokban már kapott egy saját maguk által nagyvonalúnak nevezett ajánlatot Igor Matovičtól.

 

A témával még foglalkozunk.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.