Nyitókép forrása: sme.sk

 

A parlament elfogadta a sajtótörvényt, amely eredeti formájában amolyan „szájkosárként“ működött volna a sajtóval szemben. A módosítás újra bevezeti a politikus (közszereplő) válaszcikkhez való jogát. A Smer által kidolgozott javaslatot úgy terjesztették be, hogy igaz (alátámasztott) cikkekre és véleményírásokra is jogot kapjanak az érintettek a válaszra. Végül a parlament mégsem így fogadta el.

 

Nyolc évvel annak bevezetése után újra jogot kapnak a politikusok, hogy a nyomtatott és online sajtó hasábjain reagálhassanak az adott média cikkeire. A most elfogadott javaslat eredetijét első olvasatban még februárban fogadta el a parlament, ám a második olvasatról való szavazást hónapokig nem sikerült letárgyalniuk a koalíciós pártoknak.

 

A sajtótörvény miatti belső feszültség oka az volt, hogy a javaslat két beterjesztője, Dušan Jarjabek és Miroslav Číž (mindketten Smer) úgy fogalmazták meg a módosítást, hogy az az igaz (alátámasztott) írásokra is vonatkozzon. Ráadásul a válaszcikket az előzményírással egyenrangú helyen és ugyanolyan betűmérettel kellett volna közölni. Ezt az online sajtó esetében nem annyira nehéz kivitelezni, de a nyomtatott sajtó esetében pénzben kifejezhető veszteséget jelentett volna az adott lapnak.

 hirdetes_810x300  

 

A koalíció azonban végül Ondrej Dostál (SaS frakciójának tagja) módosító javaslatával együtt fogadta el a törvényt, vagyis a válaszcikk joga csak a nem igaz vagy valóságot elferdítő állításokat tartalmazó újságcikkekre vonatkozna.

 

A dolog érdekessége, hogy hasonló módosítást kezdeményezett a most-hidas Štefan Vavrek is.

 

A törvényt a fenti formában végül a kormánykoalíció képviselői az ĽSNS képviselőivel kiegészülve 86 szavazattal fogadták el, Dostál kiegészítő módosítását pedig a jelenlévő 139 képviselőből 137 (!) támogatta.

 

Dostál azzal indokolta saját javaslatát, hogy

 

a médiának joga van olyan híreket leközölni, amelyek teljesek, nem torzítottak és igazak, és nem lehet őket büntetni csak azért, mert egyeseknek nem tetszik majd, hogy az adott írás megjelent.

 

Dostál azt is javasolta, hogy a törvényből kerüljenek ki a pénzbírságok azokkal a médiákkal szemben, amelyek nem hajlandók leközölni a válaszcikket, ezt azonban a koalíciós képviselők már elutasították. Így a politikus jogát megtagadó lapok és online hírportálok nem egész 5000 euróra is bírságolhatók.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!