Nyitókép: David Ištok/Aktuality.sk

 

A szóbeszéd mostanra valósággá vált. Tomáš Drucker Dobrá voľba (Jó Választás) elnevezésű új pártjának sikerült megszereznie a Most-Híd két nemrégiben távozó képviselőjét.

 

Az Aktuality.sk-nak Katarína Cséfalvayová és Martin Fedor is megerősítette, hogy csütörtökön mindketten a Dobrá voľba párt új arcaiként fognak bemutatkozni.

 

 hirdetes_810x300  

„Több politikussal is beszéltem, de Drucker úrban az a szimpatikus, hogy nem a hatalomról és az együttműködés kizárásáról beszél, hanem az értékekről és a víziókról, illetve arról, hogy mit szeretne tenni Szlovákiáért“

 

– mondta Cséfalvayová az Aktualitynak.

 

Az új politikai pártban Cséfalvayová a külüggyel fog foglalkozni, hiszen eddig is a parlament külügyi bizottságának elnökeként tevékenykedett.

 

„Az emberek már bizonyára észrevették, hogy gyakran nyilatkoztam környezetvédelmi problémákkal kapcsolatban is, így a pártban ez lesz a másik feladatom”

 

– tette hozzá Cséfalvayová.

 

Fedor szerint Druckernek elegendő ereje van

 

Martin Fedor azzal indokolta belépését a Dobrá voľba pártba, hogy azonosulni tudott a Drucker által bemutatott politikai vízióval.

 

„A politika a közügyek megoldása helyett állandó botránysorozatba fulladt. Ez egy olyan dolog, amit én szívesen megváltoztatnék. Tomáš Druckert egy olyan személynek tartom, akinek elegendő ereje van ahhoz, hogy a közéletbe normális állapotot és tárgyilagos problémamegoldást vezessen be“

 

– mondta Fedor az Aktuality.sk-nak.

 

Elutasítják, hogy a párt mögött oligarchák állnának

 

A Most-Híd egykori képviselője elutasítja, hogy a Dobrá voľba olyan párt lenni, ami mögött a Smer-SD egykori oligarchái állnának.

 

Cséfalvayová nem fél attól, hogy Drucker pártját Smer 2.0 titulálnák. A Smert és az SNS-t, mint leendő politikai partnereket, nem szeretné kizárni.

 

 „Mindenkinek azon kellene igyekeznie, hogy az együttműködésből ne zárjunk ki embereket, s a kormány a lehető legjobb irányba legyen beállítva“

 

– tette hozzá.

 

Aktuality.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!