Belföld

A KDH három párttal utasította el a választások utáni együttműködést

Pozsonyban ülésezett a KDH Országos Tanácsa. Az is kiderült, milyen koalícióban nem akarnak benne lenni

Nyitókép forrása: dennikn.sk

 

A KDH Országos Tanácsa pozsonyi ülésén szombaton három párttal zárta ki a választások utáni együttműködést: a Smerrel, az SNS-szel és az ĽSNS-szel.

 

Alojz Hlina a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke kijelentette, hogy „Szlovákia megérdemli a szociáldemokráciát, de azt nem Smer fogja számára elhozni”.

 

Hirdetés(x)

Bírálta az SNS-t is, amely szerinte valójában nem hazafias párt. Az ĽSNS-t azért utasította el, mert szerinte „a párt gyűlöletre épül“.

 

Alojz Hlina azt is kijelentette, hogy pártja nem kíván olyan kormánykoalíció tagja lenne, amelyben a pártok a regisztrált partnerségről vagy a homoszexuálisok gyermek-örökbefogadási jogáról akarnak törvényt alkotni. Ez azért is különös, mert a KDH megnemtámadási szerződést és választások utáni együttműködést kötött a PS-SPOLU pártkoalícióval, amelynek ma bemutatott programjában mindkét tétel szerepel.

 

Épp erre az ellentmondásra hívta fel a figyelmet a hét közepén Igor Matovič, az OĽANO elnöke, aki szerint a megállapodás arról szól, hogy az esetleges új kormánykoalíció, amelynek tagja lesz a PS-SPOLU és a KDH, 2022-ig, tehát a megyei és a helyhatósági választások időpontjáig nem terjeszti be a fenti két, vitatott programpontot. Egy interjú során Alojz Hlina pedig tett egy igen érdekes megjegyzést, miszerint három év kormányzás „jobb, mint fél évnyi”. Matovič szerint ezért reális az esélye, hogy a Smer leváltása nem hoz valódi áttörést, mert három évvel a választások után a KDH ki fog ugrani a kormányból.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket