Nyitókép: archív

 

A Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében nyomozó rendőr megkezdte a vizsgálat lezárását. A védelemnek szeptember 30. és október 4. között adott időt arra, hogy megismerkedjen a nyomozás eredményeivel. A hírről a TASR hírügynökség számolt be Marian Kočner ügyvédjére, Marek Parára hivatkozva.

 

„A nyomozó önállóan járhat el az ügyben. Jelenleg annyit tudunk, hogy folyamatban van a nyomozati anyaggal történő megismerkedés”

 

– jelentette ki a TASR-nek Jana Tökölyová, a Speciális Ügyészi Hivatal szóvivője.

 

 hirdetes_810x300  

A rendőrség nem hajlandó kommentálni az információt, ugyanis a nyilvánosságnak továbbra is csak a Speciális Ügyészi Hivatal adhat tájékoztatást a nyomozás eredményeivel kapcsolatban.

 

„Az eset egy előre elkészített forgatókönyv szerint zajlik, aminek az a célja, hogy hozzájáruljon a politikai arénában zajló választások előtti csatározáshoz. A nyomozás során eljárási szabálytalanságok történtek, mindemellett a nyomozó bizonyítási kényszere is szemmel látható”

 

– mondta Para.

 

A Denník N közlése szerint a nyomozók jelenleg betekintést engednek az érintetteknek az egész nyomozati anyagba. Ennek áttanulmányozása során az eljárásban résztvevő feleknek joguk van új bizonyítékokat javasolni. A nyomozó ezután eldönti, hogy még folytatja-e a vizsgálatot, vagy továbblép a vádemelési javaslatra Marian Kočner és társasága ellen.

 

Magát a vádemelést október végéig kellene beadni.

 

Kočner és Zsuzsová a gyilkosság után gúnyt űzött Kuciakból. Mindketten jókat nevettek az újságíró halálán

 

 

Ján Kuciak oknyomozó riportert és jegyesét, Martina Kušnírovát 2018. február 21-én ölték meg nagymácsédi otthonukban. Mind a kettejüket egy 9 mm-es fegyverrel lőtték le. A különösen kegyetlen bérgyilkosságért az elkövetőkre akár életfogytiglani szabadságvesztés is várhat.

 

Az üggyel kapcsolatban tavaly ősszel több személyt is őrizetbe vettek egy nagyszabású rendőri akció keretében. Gútáról Tomáš Szabót és Miroslav Marčeket vitték el a NAKA nyomozói – először Szabót gyanúsították a gyilkosság elkövetésével, Marček azonban idén vallomást tett, melyben magára vállalta a tettek elkövetését.

 

Ki volt Kuciak-gyilkosa: Szabó, vagy Marček? A rendőrség szerint Marček vallomása nem stimmel

 

A gyilkosság megrendelőjeként a komáromi Alena Zsuzsovát tartották számon, azonban később sikerült az egész ügyet hozzákötni Marian Kočnerhez is.

 

Andruskó Zoltánt, aki a jelek szerint a megrendelő és a bérgyilkosok között közvetített, nem sokkal korábban tanúként hallgatták ki az ügyben, ami vádalkut jelenthet.

 

 

teraz.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!