Nyitókép: SITA/Marek Mrviš

 

A Smerben már „van valamilyen egyezség“ a párt jövő évi választásokon való indulásával kapcsolatban – jelentette ki Peter Pellegrini kormányfő, a Smer alelnöke.

 

Pellegrini nem akart részletekbe bonyolódni, a pontos információkat meghagyja a párt holnapi (9. 25.) sajtókonferenciájára.

 

 hirdetes_810x300  

Arra a kérdésre, miszerint Robert Fico pártelnök rajta lesz-e a jelöltlistán, Pellegrini azt válaszolta, pártelnökként teljes mértékben joga van hozzá.

 

Pellegrini most sem erősítette meg, hogy ő lesz-e a Smer-SD listavezetője. Véleménye szerint az ilyen dolgokat a pártelnöknek kell bejelentenie.

 

„Számomra és a többiek számára is fontosak a nevek a jelöltlista minősége érdekében. Szeretném kihangsúlyozni, hogy az egyetlen közös célunk az, hogy a Smert sikeres pártként tudjuk megtartani. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy az országban a Smer legyen a legsikeresebb és legstabilabb politikai szubjektum“

 

– mondta Pellegrini.

 

A jelöltlistán szereplő nevekkel kapcsolatban nem akart nyilatkozni, de annyit elmondott, hogy a listát november végén fogják elfogadni.

 

A kapcsolatáról Ficoval azt mondta, hogy mindketten felnőtt emberek, akiknek különböző nézeteik vannak bizonyos dolgokra, de a párt érdekében konstruktív megbeszéléseket folytatnak egymással.

 

Pellegrini újságírói kérdésekre azt is elmondta, hogy Robert Fico pártelnök minden bizonnyal már nem lakik a Bonaparte lakókomplexumban.

 

SME

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!