Nyitókép: Katarína Kozinková

 

Annak ellenére, hogy Kaliňák újonnan alapított cégének a nevében a „fegyver“ szó szerepel, az egykori belügyminiszter tagadja, hogy a vállalatának bármi köze is lenne a fegyverekhez.

 

Robert Kaliňák szeptember elején alapította a Liwa Arms Slovakia névre hallgató kft.-jét, ami a máriatölgyesi (Dubnica nad Váhom) ZVS Holding fegyvergyárban székel.

 

 hirdetes_810x300  

A ZSV Holding fegyvergyár fele állami kézen van, míg a másik felét a MSM Group fegyvergyártó vállalat igazgatja.

 

Kaliňák új vállalata az áruvásárlás és -eladás mellett közvetítőit tevékenységgel is foglalkozik. Kaliňák azonban azt állítja, a cégnek semmi köze sincs a fegyvereladáshoz.

 

A volt belügyminiszter szerint az „arms“ angol kifejezés fegyvert vagy felszerelést jelent, de ebben az esetben nem igazán találó a megnevezés.

 

„Ezt a kifejezést a partneremtől vettem át, bár a vállalat gépészettel foglalkozik“

 

– magyarázta Kaliňák. Azt, hogy milyen partnerről van szó, nem konkretizálta.

 

„Nem mondok semmi konkrétumot, én már civil ember vagyok. Ezeknek a cégeknek megvannak a saját szabályaik, úgyhogy rólam már nem írhatnak le akármit“

 

– tette hozzá Kaliňák, aki tavaly év végén mondott le képviselői mandátumáról.

 

A Liwa Arms Slovakia vállalat a cégjegyzék szerint Kaliňák tulajdonában áll – 80%-ban magánszemélyként szerepel benne, a további 20%-ban pedig a Kallan Consulting vállalatán keresztül.

 

Szívesen segít a tehetséges gépészeken

 

A SME-nek maga az MSM Group erősítette meg, hogy Kaliňák vállalata az ő területükön székel, s a volt belügyminiszter cégével normális bérleti szerződést kötöttek.

 

„Egy ipari parkon belül elhelyezkedő helyiségről van szó, ahol Kaliňák vállalatán kívül további mintegy 60 cég székel“

 

– pontosította az MSM szóvivője, Ivan Rudolf, majd hozzátette: az MSM Group és a Liwa Arms Slovakia nem működik együtt.

 

Kaliňák a vállalata máriatölgyesi székhelyét azzal magyarázta, hogy ez a legtipikusabb gépészeti régió Szlovákiában. A kft.-jéről úgy beszélt, mint egy „nullás postafiókcégről“, ami hátteret és infrastruktúrát biztosít a régió kapacitásának kihasználására.

 

„Szlovákia ismert a gépészeti képességeiről. Ha hozzá tudok járulni olyan emberek fejlődéséhez, akik értenek a dolgukhoz és jó szakemberek, akkor szívesen megteszem“

 

– mondta Kaliňák.

 

Mióta a Kuciak–Kušnírová-gyilkosság után távozni kényszerült a funkciójából, s képviselői mandátumáról is lemondott, Kaliňák elsősorban ügyvédként tevékenykedik. Megalapította a Kallan legal ügyvédi irodát, ami a fentebb említett Kallan Consultinggal együtt a pozsonyi Súmračná utcában székel, mégpedig ugyanazon a címen, ahol a Smer központja is található.

 

SME/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.