Nyitókép forrása: ta3.com

 

Marian Kočnerrel való együttműködés miatt letartóztatták a NAKA két tisztjét – a pénzügyi rendőrség hírszerzési egységének egykori igazgatóját, Pavel Vorobjovot és a Nemzeti Pénzügyi Bűnmegelőzési Egység helyettes igazgatóját, Milan Mihálikot.

 

A hírről először a nastope.sk számolt be. A gyanú szerint a két említett személy közreműködött több újságíró megfigyelésében, akik között a 2018 februárjában meggyilkolt Ján Kuciak is szerepelt.

 

A korábbi információk szerint Ján Kuciakot meggyilkolása előtt az országos rendőrfőkapitányság adatbázisában világították át. Emiatt Vorobjovnak a rendőrségen kellett magyarázkodnia. Először azt mondta, hogy az akkori országos rendőrfőkapitány, Tibor Gašpar parancsára járt el, majd később megváltoztatta vallomását.

 hirdetes_810x300  

 

Egy ismeretlen által nyilvánosságra bocsátott fotó tanúsága szerint Mihálik baráti kapcsolatot ápolt Norbert Bödörrel, a nyitrai oligarcha, Miroslav Bödör fiával. Norbert Bödör és Marian Kočner közötti Threema-üzenetváltások pedig a szlovákiai közélet legsúlyosabb botrányának részét képezik, amely miatt nemrég a Smer államtitkára, Monika Jankovská is lemondásra kényszerült – igaz, még mindig bíróként tevékenykedhet.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.