Nyitókép: TASR/Milan Kapusta

 

A Za ľudí (Az emberekért) párt túl van a kassai alakuló ülésén, ahol a párt elnökének az alapító Andrej Kiska volt államfőt választották meg.

 

A párt alelnöke, Veronika Remišová, Jana Žitňanská, Juraj Šeliga, Vladimír Ledecký és Michal Luciak lett.

 

 hirdetes_810x300  

A Smer félreállítása a cél

 

Kiska a küldöttek előtt tolmácsolta a párt azon prioritásait, amelyekkel a jövő évi parlamenti választások előtt szeretné megszólítani a választókat. Az újonnan megválasztott pártelnök szerint a párt egyik fő feladata, hogy 12 évnyi kormányzás után félreállítsa a Smer-SD-t.

 

Az ellenzéki demokratikus pártokat az egységességre szólította fel, hiszen gyakran ugyanazért a választóért harcolnak.

 

Kiska két számjegyű eredményben bízik

 

A választások előtti együttműködést Kiska egyelőre rezervával veszi.

 

„Amennyiben a pártunk a parlamenti küszöb határán mozogna és a szavazatok eleste fenyegetne, akkor erkölcsi kötelességemnek tartanám, hogy koalíciós partnert keressek. De én úgy gondolom, hogy erős pártként fogunk helyet foglalni a parlamentben”

 

– mondta Kiska.

 

Fotó: TASR/Milan Kapusta

 

A legutolsó – szeptemberi – választási preferenciákról készült felmérésből kiderült, hogy a Za ľudí párt 6,5%-kal jutna be a parlamentbe. Kiska azonban meg van győződve arról, hogy a pártja kétjegyű számmal fog bekerülni a törvényhozásba.

 

„Ma a legnagyobb veszélyt nem a Smer lehetséges veresége jelenti, hanem a győzelem és a közös kormányzásra való alkalmatlanság“

 

– jelentette ki Kiska, majd hozzátette: egyes pártok már most elhatárolódnak a többiektől.

 

Kiska többek között a Smerrel, az SNS-szel és az ĽSNS-szel utasította el az együttműködést. Viszont a PS/SPOLU-val, a KHD-val, az SaS-szel, és az OĽaNO-val elképzelhetőnek tartja az együttműködést.

 

Beblavý együttműködésre szólított fel

 

Míg Kiska egyelőre tartózkodó a választások előtti koalícióval kapcsolatban, addig Miroslav Beblavý, a Spolu pártelnöke az összefogásra buzdít.

 

Beblavý a Za ľudí párt alakuló ülésén azt mondta, hogy az elkövetkezendő választások nagyon kockázatosak, ugyanis hat párt mozog a parlamenti küszöb körül. Beblavý bemutatta azt a felmérést, amelyből egyértelműen kiderült: hogy a saját, illetve a Za ľudí választói egy hármas koalíció létrejöttét szorgalmazzák a választások előtt.

 

A felmérés szerint a PS, Spolu, Za ľudí hármas koalíciós 21,7%-ot szerzett. Ez pontosa annyi, amennyit az utolsó felmérésen a Smernek mértek.

 

„Tárgyaljunk az együttműködés lehetőségeiről, keressünk közös utat arra, hogyan tudnánk már a választások előtt csukott ajtót mutatni a Smernek“

 

– szólított harcba Beblavý.

 

Aktuality.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!