Nyitókép forrása: dnes24.sk

 

Ha átmegy a parlamenten a Most-Híd javaslata, akkor februártól már 365 napos, vagy technikai évre szóló autópályajegyeket is lehet vásárolni. Jelenleg csak adott évre szóló matricák léteznek. Vagyis, ha például most vennénk meg egy éves autópályajegyet, akkor azt legfeljebb jövő év január végéig használhatjuk – nem 12 hónapon át. Ezen változtatna a Most-Híd javaslata. Kérdés, mibe kerül a módosítás.

 

A technikai évre szóló matricát korábban már többször javasolta az SaS, a kormánypártok azonban lesöpörték az asztalról. Ennek oka abban keresendő, hogy Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszter egy korábbi elszólása alapján több mint nyolcmillió euróval kevesebb bevétele lenne a Nemzeti Autópálya Ügynökségnek (NDS).

 

Hogy most mégis megoldhatóvá tették, annak két oka. Az egyik a közelgő választások, a másik, hogy Érsek szerint az NDS-nek egyre több bevétele van az autópályadíjakból. Csak a miheztartás végett: tavaly az NDS bevétele a matricákból 78,8 millió euró volt. Ebből a jegyértékesítési rendszert működtető SkyToll vállalat 2,78 százalékos províziót vághat zsebre, ami több mint kétmillió euró. A provízió utáni bevétel így 76,6 millióra tehető.

 hirdetes_810x300  

 

A SkyToll a SME napilap közlése szerint bármilyen időintervallumra képes matricákat kiadni, mindez attól függ, milyen variációkat rendel meg tőle az NDS. Természetesen az új, 365 nap lejárú matrica bevezetése sincs ingyen.

 

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a környező országokban sincs még technikai évre szóló autópályamatrica, várhatóan Csehország lesz az első, amely Szlovákia után bevezeti, valószínűleg a 2021-es elektromos autópályadíj rendszerének bevezetését követően.

 

A szakértők szerint a minisztérium mostani lépése jóval igazságosabb rendszert jelent, ugyanakkor van még mit javítani. Magyarországon például már régiós autópályadíj-rendszer működik, vagyis a megyén belüli éves sztrádadíj 15 euróba kerül, az országos 129 euróba.

 

Ez szintén jóval igazságosabb körülményeket teremt. Szlovákiára vetítve például a Szencről Pozsonyba ingázóknak jelenleg ugyanakkora díjat kell fizetniük, mint a Pozsony-Besztercebánya közt közlekedőknek. A minisztérium azonban a magyar modell bevezetésén egyelőre gondolkodik. Helyette már most díjemelést vetít előre.

 

Bár a következő évben a tíznapos, a havi és az éves sztrádajegy továbbra is 10, 14 illetve 50 euróba fog kerülni, két év múlva már újabb drágulás jöhet. A minisztérium ezt azzal indokolja, hogy nő a fizetős szakaszok hossza az országban. A végső döntést természetesen már az új kormány hozza meg.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!