Nyitókép: TASR

 

Peter Pellegrini miniszterelnök üdvözli a Gorilla-hangfelvétel nyilvánosságra hozását. Hangsúlyozta, hogy a Gorilla nem az ő kormányának az ügye. Pellegrini szerint az Smer-SD elnökét, Robert Ficot a felvételnek csupán elhanyagolható százaléka érinti, így Fico nyugodtan aludhat. A kormányfő szerint a hangfelvétel világos képet ad arról, hogy miként működött Mikuláš Dzurinda kormánya.

 

„A Gorillának semmi köze sincs az én kormányomhoz. Ez egy 2011-es ügy, ami világos képet ad a polgároknak arról, miként működött Mikuláš Dzurinda kormánya, és hogyan adta el kenőpénzért az ország legértékesebb vállalatait”

 

– jelentette ki Pellegrini a parlamentben, majd hozzátette, a felvétel valószínűleg azokkal az átiratokkal azonos, amelyek annak idején utcai megmozdulásokat váltott ki.

 hirdetes_810x300  

 

 „Az átiratokból világosan kiderül, hogy akkoriban miként viselkedtek a kormánytagok. Hál´istennek, hogy ez nem folytatódik tovább, mert különben a gatyájukat is eladnák”

 

– tette hozzá a kormányfő.

 

A hangfelvételnek annak a részéről, amelyen minden bizonnyal a Penta társtulajdonosa, Jaroslav Haščák és Robert Fico beszélget a Vazov utcai konspirációs lakásban, Pellegrini azt mondta, az csupán elenyésző része az egész hangfelvételnek.

 

„Annak a beszélgetésnek a tartalma miatt Robert Fico nyugodtan aludhat. Semmi olyan nem hangzott el, ami törvénysértésre vagy tisztességtelen dolgokra utalna”

 

– mondta Pellegrini, majd hozzátette: a hangfelvétel nem arról szól, hogy Fico kólát iszik a Vazov utcában, hanem arról, hogy „hogyan működött a Dzurinda-kormány, az SDKÚ és a többi párt, amelyek elherdálták az állami vagyont”.

 

 „Mindent ki kell vizsgálni. Lesz, ami lesz. Én nem változtatok az álláspontomon. Nekem teljesen tiszta a lelkiismeretem. Örülni fogok, ha a többi hangfelvétel is nyilvánosságra kerül, már ha egyáltalán léteznek ilyenek. Ha nyilvánosságra kell hozni, hát hozzuk nyilvánosságra, vizsgáljuk ki, vállaljuk a felelősséget”

 

– zárta le a kormányfő.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!