Az MKP és a Most-Híd tárgyalódelegációja megegyezett a közös választási párt nevéről és a listavezetőről.

 

Ahogy arról a Körképen már csütörtökön elsőként beszámoltunk, a párt neve Régiók pártja – Híd – MKP lesz, melyet a Most szatelitpártjából, az MKDSZ-ből neveznek át.

 

A listavezetőt szintén a Most-Híd adja. Három személy neve merült fel. Solymos László, Érsek Árpád és Ravasz Ábel. Hogy közülük végül ki lesz a befutó, még nem eldöntött. A két párt közös választási programmal és kampánystábbal vág neki a parlamenti megmérettetésnek. Céljuk legalább az 5 százalékos választási eredmény elérése.

 

 hirdetes_810x300  

A Körképen mindezt már szombaton közzétettük, Menyhárt József, az MKP elnöke akkor nem akarta kommentálni értesülésünket.

 

 

A Körkép.sk úgy tudja, Bugár Béla is a listán szerepel majd, híreink szerint befutó helyen. Az MKP választói és szimpatizánsai körében hatalmas felháborodást váltott ki a párt szombati OT-ülésének döntése a Most-Híddal való közös indulásról.

 

Németh Gabriella szakmai alelnök nyíltan ellenezte a döntést, Furik Csaba országos elnökségi tag az OT-n is a tervezet ellen szavazott.

 

A bejegyzésére váró Összefogás párt egyik vezetője, Orosz Örs a Körképnek adott interjújában elmondta, hogy Bugár listája elfogadhatatlan számukra.

 

Orosz Örs (Összefogás) a Körképnek: Bugár és listája elfogadhatatlan számunkra . Interjú

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 9 olvasónak tetszik ez a cikk.