Nyitókép: TASR

 

Simon Zsolt, a parlamenten kívüli Magyar Fórum elnöke felszólította Bugár Bélát, a Most-Híd elnökét, hogy magyarázza meg Marián Kočner állítólagos üzenetét, mely szerint a kontroverz vállalkozó előre tudta, hogy a Most-Híd a 2016-os választások után a kormány tagja lesz.

 

Simon szerint a közzétett információkból az derül ki, hogy Kočner közvetlenül a 2016-os választások után üzeneteket váltott Martin Glváčcsal, a parlament jelenlegi alelnökével. Kočner állítólag azt írta, hogy szerinte a Most-Híd, az SNS, a Smer, valamint a Sieť pártból távozó politikusok fognak kormányt alakítani. Simon abban az időben még a Most-Híd alelnöke volt, emiatt most úgy érzi, átverték és becsapták őt.

 

 hirdetes_810x300  

„Tény, hogy 2016. március 7-én a Most-Híd még egy jobboldali kormány felállítását részesített előnyben. Egy héttel azután, hogy Kočner megírta ezt az SMS-t, a Most-Híd változtatott a retorikáján, és elkezdett Ficóval tárgyalni”

 

– mutatott rá Simon a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

Simon azt a kérdést tette fel, hogy Kočner honnan tudta előre, miként fog dönteni a Most-Híd. Egyúttal felszólította Bugárt, hogy magyarázza meg ezt az üzenetet, és tisztázza, milyen egyezséget kötött Robert Ficóval, a Smer-SD elnökével. A szóban forgó kommunikációt szerdán (október 23.) tette közzé az OĽaNO elnöke, Igor Matovič.

 

Simon Zsolt szerint a Most-Híd a Marián Kočner és Alena Zsuzsová közötti 2018 márciusában váltott üzeneteket is megmagyarázhatná, hiszen a Most-Híd ebben az időben tárgyalt a kormányalakításról.

 

„Ha erről nem tudtatok, lépjetek ki a pártból, átvertek titeket”

 

– üzente Simon a volt párttársainak.

 

Érsek Árpád közlekedési miniszter, a Most-Híd elnökségi tagja Simon kijelentéseivel kapcsolatban azt mondta, nem tudott a Smerrel kötött 2016-os egyezségről a kormányalakítással kapcsolatban. Érseket meglepték ezek az információk, állítása szerint nem tudott arról, hogy létezett volna egy előzetes terv a jelenlegi koalíció felállításáról.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.