Nyitókép: reprofoto (Markíza)

 

Csekély, szinte elenyésző az esély arra, hogy egyetlen magyar jelöltista lesz – fogalmazott Ravasz Ábel a Markíza televízió Na Telo című politikai vitaműsorában.

 

A Most-Híd alelnöke szerint három héttel ezelőtt már szinte mindenben megegyeztek az MKP-val, de aztán jött az Összefogás párt, és radikális követeléseikkel kiprovokálták az MKP-t a Most-Híd ellen.

 

„Azóta nem tudtunk szinte semmiben sem megegyezni” – panaszkodott.

 hirdetes_400x285  

 

Bugár – Drucker közös lista

 

Ravasz Ábel a műsorban arról is nyilatkozott, hogy nem kizárt a Bugár-Drucker közös lista a parlamenti választásokon, ami azt jelenti, hogy a Most-Híd és a Dobrá Voľba közösen indulhat.

 

„Nem kizárt ez a lehetőség“ – ismerte el a vegyespárt politikusa.

 

A Most-Híd és a Dobrá voľba népszerűsége a Focus legutóbbi felmérése szerint. Kép: reprofoto (Markíza)

 

 

A műsor másik vendége, Lucia Ďuriš Nicholsonová rámutatott, hogy az extrémizmus erősödéséért Szlovákiában a Most-Híd is felelős, akik kormányra léptek a bűnözőkkel, és a maffiakormányt védik.

 

Ravasz munkáját az Európpai Bizottság vizsgálja

 

„A romák számára épített konténer iskolákkal dicsekszik (Ravasz romaügyi kormánybiztos, szerk.megj.), amiket civil szervezetek építettek. Az extrémizmus ellen nem a terepen kell harcolni, hanem azzal, hogy nem lépnek kormányra bűnözőkkel”

 

– nyilatkozta határozottan Nicholsonová.

 

Az SaS politikusa szerint az Európai Bizottság bíróságra fogja adni Szlovákiát a romákkal és az extrémizmussal kapcsolatos passzivitása miatt.

 

Nicholsonová és Ravasz. Kép: reprofoto (Markíza)

 

„Ravasz kozmetikai lépések mögé bújik, miközben romaügyi kormánybiztosként az uniós bíróság az igazi bizonyítványa” – fogalmazott Nicholsonová.

 

Ravasz Ábel visszautasította a vádakat.

 

Felmérés: Bugár hazudik

 

A műsorban egy friss felmérés eredményeit is közzétették arról, hogy az emberek igazmondónak, vagy hazugnak tartják-e a politikusokat. Eszerint Bugár Béla az egyik legrosszabb eredményt érte el. A válaszadók szerint 44,3 százalékban hazudik.

 

A válaszadók szerint Bugár 44,3 százalékban hazudik. Kép: reprofoto: Markíza

 

Körkép.sk

Megosztás:
Címkék: Na Telo Ravasz Ábel

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.