Nyitókép: Reuters

 

Mihail Gorbacsov egykori szovjet vezető meg van róla győződve, hogy az Oroszország és a nyugait országok közötti feszültség „hatalmas veszélyt“ jelent – jelentette ki a BBC-nek adott interjújában.

 

Gorbacsovot 1990-ben tüntették ki Nobel-békedíjjal abban a békefolyamatban betöltött szerepéért, amely a berlini fal leomlásához és a hidegháború befejezéséhez vezetett.

 

 hirdetes_810x300  

„Amíg léteznek tömegpusztító fegyverek, elsősorban atomfegyverek, addig óriási a veszély“

 

– mondta Gorbacsov arra a kérdésre felelve, hogy szerinte legújabban milyen feszültség vezethet konfliktushoz.

 

„Az összes országnak ki kellene jelentenie, hogy az atomfegyvereket márpedig meg kell semmisíteni“

 

– vélekedett az egykori szovjet politikus, majd hozzátette: „Ez védene meg minket és a bolygónkat“.

 

Annak ellenére, hogy sok elemző szerint a hidegháború a Szovjetunió 1991-es bukása után véget ért, Gorbacsov szerint az Oroszország és Nyugat közötti atmoszféra továbbra is „fagyos és háborús“.

 

„Nézzétek sak meg, hogy mi történik. Sok helyen összecsapások vannak és lövöldöznek. Akárhova repülőket és hajókat küldenek. Nem ilyen helyzetet akartunk“

 

– tette hozzá.

 

A 20. század 80-as éveinek végén, amikor Kelet-Németországban a mozgolódás a berlini fal leomlásához vezetett, akkor Gorbacsovnak saját elmondása szerint egyetlen elve volt: „nem szabad vértontásnak történnie“.

 

 „Egy számunkra, Európa, Németország és a világ számára oly fontos dologban ezt nem engedhettük meg“

 

– vélekedett Gorbacsov, majd hozzátette: „Kijelentettük, hogy nem fogunk beleavatkozni a folyamatokba“.

 

Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.