Nyitókép: HN/Peter Mayer

 

A Vlasť (Haza) párt önállóan indul a 2020-as parlamenti választásokon. Ezt Štefan Harabin pártelnök jelentette be csütörtökön azután, hogy találkozott az ĽSNS képviselőivel.

 

„Szlovákia és a lakosok nemzeti érdekeinek védelme szempontjából jobb megoldás, ha önállóan vágunk neki a választásoknak, hogy ne vesszen el egyetlen olyan ember szavazata sem, aki normális Szlovákiát akar, és aki meg akarja óvni a hazánkat az újgazdagok abnormális, ultraliberális kísérleteitől”

 

– fejtette ki Harabin.

 hirdetes_810x300  

 

Harabin rámutatott, hogy bár az ĽSNS-szel sok a közös témájuk, sok mindenben különböznek is. A pártelnök szerint az ĽSNS-nek a Vlasť párttal ellentétben nincsenek konkrét megoldásai a szociális, gazdasági és egészségügyi téren felmerülő problémákra.

 

Harabin azt is kiemelte, hogy a normális Szlovákia érdekében össze akar fogni más normális pártokkal, de nem választási koalíció, hanem egy szélesebb együttműködés formájában.

 

Marian Kotleba, az ĽSNS elnöke a találkozó után elmondta: őszinte szándékkal érkeztek a tárgyalásra. Mint mondta, azt akarták elérni, hogy a választásokon egyetlen szavazat se vesszen el.

 

„A Vlasť párttal végül nem sikerült megegyeznünk a közös indulásról”

 

– konstatálta Kotleba, majd hozzátette, hogy az ĽSNS nem értett egyet azzal, hogy a Harabinék elképzelhetőnek tartja a Smerrel való együttműködést. Kotleba szerint a Smer felelős azért a helyzetért, ami jelenleg Szlovákiában uralkodik.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!