Nyitókép: SME/Marko Erd

 

A Tisztességes Szlovákiáért mozgalom tüntetése vasárnap 17 óra 11 perckor kezdődött a pozsonyi Szabadság téren (Námestie slobody).

 

A szlovák szerkesztőségek újságíróinak nevében a Denník N főszerkesztője, Matúš Kostolný és a Sme főszerkesztőnője, Beata Balogová szólalt fel.

 

 hirdetes_810x300  

„A szabad és kritikus média a nyilvánosság nevében, mindnyájatok nevében ellenőrzi a hatalmasokat. Ezzel sokan nem bírnak megbirkózni. A kritikus újságírókról pedig úgy beszélnek, mint a nemzet ellenségeiről. Akiket nem lehet megvásárolni, azokat megpróbálják megfélemlíteni. Megfigyeltették és támadták az újságírókat. Szlovákiában ez odáig fajult, hogy el akartak hallgattatni egy újságírót, így megölték. De hála Nektek nem tudtak minket megfélemlíteni. Amíg Ti mögöttünk álltok, nem vagyunk gyámoltalanok”

 

– mondta a tömegnek Beata Balogová.

 

Fotó: SME/Marko Erd

 

Martin Bútora, az 1989-es novemberi események néptribünje, egykori diplomata a Szabadság téren mondott beszédében kiemelte, hogy még mindig sok ember gondolja úgy, hogy a szocializmushoz viszonyítva manapság sem élünk jobban. Ezeknek az embereknek a nagy része a Smer-SD választói közé tartozik.

 

„A szabadságért, demokráciáért és tisztességes országért vívott harcnak sosem lesz vége. A kezdeményezésünk már több mint 20 hónapja áll a tereken, de a követeléseink még mindig ugyanazok: az újságíró halálának tisztességes kivizsgálásáért és egy új, megbízható kormányért kiáltunk“

 

– mondta a demonstráció szervezője, Karolína Farská.

 

Fotó: SME/Marko Erd

 

A tüntetésen az államfőválasztási harctól visszalépő Robert Mistrík is felszólalt.

 

„Ma nemcsak demokráciánk van, de maffiózóink is. A választás a legjobb megoldás a maffiózók legyőzésére”

 

– mondta, majd hozzátette: „Fontos, hogy összefogjunk, máskülönben a maffia és extrémista alakulatok fogják átvenni a hatalmat”.

 

A tüntetés, melyen több ezren vettek részt, hangos kulcscsörgetéssel és a szlovák himnusz eléneklésével zárult.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.