Nyitókép forrása: 

 

Gyilkosság vádjával letartóztatták az ĽSNS egyik tagját. Kotlebáék már hivatalosan is elismerték, hogy a poprádi Roman Alexet meggyilkoló Jozef Király  a Mi Szlovákiánk Néppárt tagja. A gyilkossági ügy háttere azért is érdekes, mert ugyan szerelemféltés volt az indíték, de nem egy szerelmi háromszög okozta a tragédiát.

 

„Amennyiben a médiában megjelent információk igazak, pártunk elhatárolódik Jozef K. cselekedetétől, amit egy egyén hozott meg párton kívül álló okokból”

 

nyilatkozta a sajtónak Ondrej Ďurica az ĽSNS szóvivője, hozzátéve, hogy a párton belül Jozef Király semmilyen magasabb tisztséget nem töltött be.

 

A rendőrség hivatalos közlése szerint az elkövető nem „tudott megbékélni felesége azon döntésével, hogy válni akar”, ezért halálra késelte Roman Alexet annak poprádi háza udvarán, majd feleségét kérte meg, hogy segítsen neki eltüntetni a holttestet. A gyilkosság valódi célja az volt, hogy a közös bűntettel magához láncolja feleségét. Jozef Király a Mlinica-patakba dobta az áldozat holttestét. Mindez még a múlt szerdán történt, az elkövető kezén már pénteken kattant a bilincs.

 hirdetes_810x300  

 

Jozef Király szándékos emberölés miatt 20-25 éves börtönbüntetést kaphat. Az ügyben eljáró NAKA illetékesei szerint a nyomozás két nap alatt elvezetett a tetteshez, ami „rendkívül gyors” reakciónak számít az ilyen ügyeknél.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!