Natália
  • HUF: 331.08
  • USD: 1.11
  • 1 °C
  • 7 °C
Belföld

Újabb női holttestet találtak Pozsonyban. A rendőrség szerint nem sorozatgyilkos áll a halálesetek mögött

„Az elkövető figyel minket“ - mondta Adrian Pavlík, a Pozsonyi Kerületi Rendőrség igazgatója.

Nyitókép: Facebook/Jazyková škola Best English

 

A rendőrség újabb női holttestet talált a Pozsonyi II. járásban. A kiérkező mentősöknek már nem sikerült újraéleszteniük. A rendőrség szerint az eset nem áll összefüggésben a 34 éves Viloa Macáková meggyilkolásával. Az új információkról Adrian Pavlík, a Pozsonyi Kerületi Rendőrség igazgatója és Milan Maškara, bűnügyi osztályvezető-helyettes tájékoztatott.

 

 „Határozottan kijelenthetem, hogy nincs összefüggés a mostani eset és a november 11-én ugyanebben a térségben dokumentált eset között“

 

– jelentette ki Pavlík, majd hozzátette: nincs bizonyíték arra, hogy sorozatgyilkosról lenne szó.

 

Brutálisan összevertek egy 34 éves nyelvtanárnőt Pozsonyban. Az életét már nem tudták megmenteni

 

A rendőrség információi szerint a másik elhunyt áldozat egy 28 éves pozsonyi nő, akit Trnávka városrészben találtak meg a fűben fekve. A halál oka egyelőre ismeretlen.

 

„A mentők helyszínre érkezésekor a nő már nem mutatott életjeleket, így nem tudtak rajta segíteni. Az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani“

 

– mondta Alena Krčová, az egészségügyi mentőszolgálat operatív központjának szóvivője.

 

Meggyilkolt tanárnő – A rendőrség magyarázkodik a titkolózás miatt

 

Pavlík mindenkit biztosított arról, hogy a két esethez a lehető legnagyobb felelősséggel állnak hozzá.

 

„Biztosíthatom önöket arról, hogy az eseteken a legtapasztaltabb kriminológusok és rendőrök dolgoznak, akik megfelelő tapasztalattal rendelkeznek“

 

– tette hozzá Maškara.

 

A két üggyel kapcsolatban további részleteket nem akartak elárulni, nehogy a médiában megjelent információk megzavarják a nyomozást. Maškara szerint az első bejelentés óta több tucat eljárást végzetek, beleértve a kihallgatásokat, vizsgálatokat és a nyomok bebiztosítását.

 

“Emberi méltóságában alázták meg”. Ismerősei beszéltek a brutálisan összevert nyelvtanárnőről

 

 „Az elkövető figyel minket“

 

– reagált Pavlík arra a kérdésre, miszerint a rendőrségnek vannak-e már valamilyen nyomai.

 

„Értsék meg, a másik oldal figyel minket“

 

– mondta a rendőrség által közreadott szerény információkat védelmezve.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás