Nyitókép: Glob.sk/Peter Korček

 

Štefan Harabin ma bemutatta a Vlasť (Haza) jelöltlistáján szereplő első tíz nevet.

 

A Vlasť párt jelöltlistáján Harabin legközelebbi családtagjain kívül azok a személyek is szerepelnek, akikkel a Legfelsőbb Bíróságon dolgozott együtt. A listavezető maga Harabin lesz.

 

 hirdetes_400x285  

„Listavezetőként én fogok gondoskodni az egész választási kampányról és programról“

 

– jelentette be Harabin. A jelöltlista második helye Anna Žatkovát illeti meg, aki a Legfelsőbb Bíróság egykori hivatalnoka volt, Harabin pedig 33 ezer eurós kártérítést fizetett ki neki bíróként.

 

A harmadik Roman Michelko történész és politológus lesz, a negyedik pedig Miroslav Líška, aki szintén hivatalnokként dolgozott a Legfelsőbb Bíróságon.

 

A jelöltlista hatodik helyéről Rózsahegy egykori polgármestere, a Rózsahegyi Központi Katonai Kórház egykori igazgatója, Igor Čombor indul.

 

A második ötösben Igor Černega kelet-szlovákiai vállalkozó, a viszonylag ismeretlen Monika Sofia Soročinová, az egykori londoni nagykövet, Juraj Zervan, Rudolf Durdík közjegyző, valamint Vladislav Tóth vállalkozó szerepel.

 

„Teljes mértékben kiállok ez mellett a jelöltlista mellett. Egy remek csapatról van szó, amelyik majd kivezeti az országot a korrupcióból, a klientelizmusból és a romlottságból“

 

– tette hozzá Harabin.

 

Harabin azt is megerősítette, hogy a családtagjai is rajta lesznek a listán, de konkrét neveket nem árult el. A sajtótájékoztatón viszont egész végig mellett állt a lánya, Tamara.

 

Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!