Jozef Šimko, Rimaszombat polgármestere Kotleba pártjának (Kotlebovci – Ľudová strana Naše Slovensko) listáján indul a februári parlamenti választásokon. Erről a párt pénteki sajtótájékoztatóján informálta a nyilvánosságot Marian Kotleba, a párt elnöke.

 

A képviselőjelöltek listáját Marian Kotleba vezeti, a 150. helyen pedig az a Milan Mazurek szerepel, aki a bíróság elmarasztaló ítélete miatt nemrég elvesztette parlamenti mandátumát. Jozef Šimko az ígéretes tizedik helyről indul, ami a közvélemény kutatások szerint biztos befutó helynek számít. A párt Šimkoval, mint szakemberrel az önkormányzatiság területén számol.

 

Marian Kotleba a jelölt-lista ismertetésekor röviden kitért pártja programjának lényegére is:

 

 hirdetes_810x300  

„Pártunk egyértelmű célja – megvédeni a Szlovák köztársaság nemzeti és keresztény jellegét és minden erőnkkel támogatni országunk szociális jellegének visszatérítését.”

 

Jozef Šimko 2002-ben már tagja volt egy parlamenti jelöltlistának. Az Ivan Gašparovič által alapított Mozgalom a demokráciáért (HZD) listáján a második helyen indult, Gašparovič mögött. Mivel a mozgalom csak 3,3 % szavazatot kapott, nem jutottak be a parlamentbe. Šimko akkor a mozgalom alelnöke volt.

 

2014-ben a Modern Szlovákia pártja (SMS) színeiben a köztársasági-elnök választáson indult, de a második fordulóba már nem került be.

 

Huzamosabb ideje választott képviselője a Besztercebánya megyei önkormányzatnak is (VÚC BB), egy választási időszakban alelnöki funkciót is betöltött. Kotlebáék színre lépése után Kotleba hű emberének mutatkozott, ami tulajdonképpen a mai napig jellemzi a kapcsolatukat.

 

2010- től Rimaszombat polgármestere, most már a harmadik választási időszakát tölti. Megosztó személyiségnek mutatkozik, sokan dicsérik a város látható fejlődése révén, ám sokan – főleg a fiatalok – elmarasztalják őt a város és környéke gazdasági fejlődésében megmutatkozó passzivitása miatt.

 

Ide tartozik, hogy a héten a Rimaszombati képviselőtestület 40%-al lecsökkentette polgármesteri fizetését. Indoklásként főleg a munkahelyek teremtésében tapasztalt negatív hozzáállását hozta fel indoklásul a testület.

 

A közvélemény számára forró téma a kialakult helyzet. Jelentős részük Kotlebáékat fasisztaközeli pártnak titulálja, amely – főleg Šimkoval társulva – félelmet kelt bennük. Számosan vannak viszont olyanok is, akik hangosan kimondják, hogy a választásokon Kotlebáékat fogják választani. Rimaszombat szociálisan és gazdaságilag a legelmaradottabb járás és ezeknek az embereknek elegük van a politikusok – gyakran – jellemtelen ígérgetéseiből. A járásban sajnos nagy a szegénység, sokan Kotlebáékban látják a reményt a helyzet javulására.

 

Mede Géza

 

Képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.