Nyitókép forrása: hnonline.sk

 

Az utolsó pillanatban a kormány visszahívta az egészségügyi minisztérium által beterjesztett úgynevezett kórházreformról szóló javaslatot, így nem lesz róla parlamenti szavazás – derült ki Bugár Béla (Most-Híd helyettes házelnök nyilatkozatából. A szlovák msajtó közlése szerint az egészségügyi miniszter hívta vissza a reformjavaslatot. 

 

Andrea Kalavská (Smer) egészségügyi miniszter sokáig kardoskodott a törvény elfogadtatásáért, elsősorban az őt tárcavezetőnek jelölő Smerrel és Robert Ficoval. Az ötéves megvalósítási futamidejű reformról a parlamentnek eredetileg október közepén kellett volna szavazni. A választások közeledtével azonban a Smer elgáncsolta annak beterjesztését, Robert Fico kórházbezárásokat emleget, bár az ellenzék ennek ellenére támogatná a javaslatot.

 

Kalavská egy korábbi sajtótájékoztatójában felhívta a figyelmet, hogy a kórházreform egyik nagy hozadéka, hogy újraosztja az egyes egészségügyi intézmények  kötelezettségeit. Elmondta, hogy a magánkézben lévő kórházak jelenleg nem vállalják fel a kevésbé megtérülő betegellátás fajtákat, amelyek így az állami kórházakra terhelődnek – ezek pedig évről évre nagyobb adósságot kénytelenek felhalmozni. A kórházreform elfogadásával azonban a magánkórházaknak is kötelező lett volna a nem nagy hasznot hozó betegellátás-fajtákat is biztosítani.

 hirdetes_810x300  

 

A reform másik sokat hangsúlyozott hozadéka az lett volna, hogy törvény szabta volna meg, mi a maximális várakozási idő egy adott kezelésnél.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!