Nyitókép forrása: illusztráció/SME.sk

 

Egy mentőautó állta el ma pozsonyi Björnson utca forgalmát, mivel egy esethez riasztották őket. Két fiatal egy BMW-ben azonban nem bírta elviselni, hogy nem tudnak elhaladni mellettük, ezért – a pozsonyi kerületi rendőrkapitányság facebook-bejegyzése szerint – vulgárisan felszólították a mentősöket, hogy álljanak odébb.

 

Azok közölték, hogy a helyzet még nem engedi meg nekik, hogy elálljanak az útból. Erre a BMW utasai a mentőszolgálat tagjainak fizikai fenyegetésével reagáltak, többek között a sofőr gázt adott, hogy aztán centikkel a mentősök előtt állítsa meg az autót. A rendőrség közlése szerint ezután a BMW sofőrje kiszállt, majd a mentősökre támadt.

 

„Az egyik támadót már felelősségre vonták. Garázdaság és fenyegetés bűntette miatt emelnek ellene vádat. A vádemelés után a rendőrség fogdájába vitték”

 

 hirdetes_810x300  

írta a rendőrség.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.