Nyitókép: reprofoto (RTVS)

 

Februárban parlamenti választások lesznek. Mit sikerült elérni és mit nem? Milyen kormány jön a Smer – SNS – Most koalíció után?

 

Nyugdíjemelés, kampányintézkedések, politikai erőviszonyok változása. Ezekről szólt a közmédia 5 perc múlva 12 című műsora, melynek vendége Andrej Danko (SNS) jelenlegi, és Richard Sulík (SaS) korábbi házelnök volt.

 

A két politikus szinte semmiben nem értett egyet a műsor során. Személyeskedéstől sem mentes vitájukból érződött, hogy közelednek a parlamenti választások.

 hirdetes_810x300  

 

Richard Sulík. Kép: reprofoto (RTVS)

 

Danko felsorolta legfontosabb eredményeit az elmúlt választási ciklusban, melyek közül kiemelte a várrekonstrukciót, hogy megtöltötték a várudvart élettel, vagy hogy felállította a legmagasabb zászlórudat a parlament elé.

 

„Büszke vagyok arra, amit házelnökként elértem. Több alkalommal megbuktathattam volna ezt a kormányt, mint ahogy azt Sulík tette, de helyette az emberek nyugdíját emeltük“

 

– fogalmazott Danko.

 

Richard Sulík válaszul azt vetette Danko szemére, hogy  felsorolása során elfelejtette megemlíteni azt a sok rablást, ami az elmúlt négy évben történt.

 

„600 millió euró az Oktatásügyi minisztériumban, Matečná mezőgazdasági miniszter meglopta a gazdákat is. Szégyelltem volna magamat egy ilyen kormányban“

 

– reagált Sulík, aki hangsúlyozta, hogy az SaS-nak kormányzása idején egyetlen korrupciós ügye sem volt.

 

„Szarkákkal nem lépünk kormányra, ebben biztosak lehetnek a választók. Az SNS két minisztere börtönben ül. Kemény 10 és 11 évet kaptak“

 

– hangsúlyozta Sulík.

 

Szociális intézkedések

 

A műsorban teret kaptak a kormány szociális intézkedései is. Andrej Danko hangsúlyozta, hogy a rekreációs utalványok bevezetésével közvetve a szálláslehetőségek is bővültek az országban, amivel szerinte Szlovákia behozta Magyarországot a szálláskapacitások tekintetében.

 

Andrej Danko. Kép: reprofoto (RTVS)

 

Szóba került a nyugdíj és a fizetések emelése is. Richard Sulík rámutatott, hogy a kormány és az SNS javaslatai gyakran csak látszatintézkedések. Példaként az alacsony béreket említette.

 

 Rekreációs utalványok helyett béremelést

 

Szerinte sokkal fontosabb volna a bérek emelése az emberek számára, de az ukrán és szerb vendégmunkások beengedésével épp ezzel ellentétes folyamatok zajlanak. A külföldi, alacsonyabb bérért dolgozó munkavállalók ugyanis leviszik az átlagkereseteket az országban.

 

Komoly nézeteltérés alakult ki a két politikus között a nyugdíjemelés értelmezésében. Míg Danko eredményként hozta fel, hogy éves szinten közel  700 euróval emelkedtek a legalacsonyabb nyugdíjak, addig Sulík szerint ez a jövőbeli nyugdíjasok nyugdíjának ellopását jelenti.

 

A nyugdíjemelés veszélyei

 

Az SaS elnöke ugyanis azzal érvelt, hogy más együtthatóval emelkedik a legalacsonyabb nyugdíj és az annál némileg magasabb havi nyugdíjjárulék. Míg a legalacsonyabb nyugdíjak összege az átlagbérhez van kötve, a magasabb nyugdíjak emelkedése az inflációtól függ. Ez azonban azt jelenti, hogy csökkenni fog a különbség köztük, ami oda vezethet, hogy az aktív munkaképes korosztály elveszti a motivációját ahhoz, hogy nyugdíjjárulékokat fizessen. (szerk. meg: mivel látni fogja, hogy nem éri meg a magasabb fizetésből magasabb járulékot fizetni, ha évek múltán a legalacsonyabb nyugdíjak összege lassan eléri azokét, akik évtizedekig jobban kerestek, és több járulékot fizettek.)

 

Kép: reprofoto (RTVS)

 

Sulík szerint a valódi segítség a béremelés, nem pedig a rekreációs utalványok, melyeket, ha kormányra kerül, ugyan meghagyna, de nem tenné kötelezővé

 

A két politikus nem értett egyet az ország eladósodásának kérdésében sem. Míg ugyanis Danko több milliárd euró hitelt venne fel infrastruktúra-építésekre, addig Sulík arra figyelmeztet, hogy ilyen mértékű korrupció mellett ez óriási veszélyt jelent. Mivel nem működik az igazságszolgáltatás, szerinte a felelősök megbüntetése is erősen kétséges.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!