Nyitókép: teraz.sk

 

Marian K. és Pavol R. ügyvédjei végül mégsem fogják felolvasni a Threema átiratokat. Egy igazságügyi szakértőt szeretnének beidézni hozzá, akit korábban azzal vádoltak, hogy hamis jelentést állított ki. A Speciális Büntetőbíróság szenátusának elnöke, Emil Klemanič nehezményezte a védelem eljárást, mivel tegnap még arra készültek, hogy a Threema tartalmát felolvassák.

„Ez már mindennek a teteje, hogy egyszer azt mondják, bizonyítékuk van, majd annak felolvasását feltételekhez köti,”

 

mondta Klemanič. Az üzeneteknek Kočner védőügyvédjei szerint azt kellett volna alátámasztaniuk, hogy a Threema átiratoknak kétféle verziója létezik, amivel az egész eljárást megkérdőjelezhetnék.

 

Marek Para, Kočner egyik védőügyvédje Eduard Jenčo informatikai igazságügyi szakértő beidézését javasolta, aki a DenníkN információi szerint korábban vádemelés alatt állt hamis szakértői jelentés kiállítása miatt. Az eljárást Kočner barátja, Dobroslav Trnka akkori főügyész leállította.

 hirdetes_810x300  

 

A bíróság keddi ülésén a védőügyvédek igyekeztek alátámasztani, hogy a Markíza televízió sugárzási joga korábban veszélyeztetve volt.

 

Pavol R. vádlott a tárgyalásról hiányzott, hétfőn egészségügyi okokra hivatkozva csak egy órát töltött a bíróságon.

 

Marian Kočner. Kép: webnoviny.sk

 

Marian K. és Pavol R. vádlottak az ügyészség szerint Štefan Á.-val összejátszva négy darab hamis váltót állítottak ki és szerették volna az átfizetésüket kérni.

Marian K.-t Ján Kuciak meggyilkolásával is vádolják, és bírósági eljárás folyik ellene a Gatex ügyben is, míg Pavol R.-t a Markíza televízió korábbi vezetőjének, Sylvia Klaus-Volzovának a meggyilkolási kísérletével is vádolják.

 

Kočner tagadja, hogy az övé lenne a Threema üzenetekkel teli telefon

 

A Markíza televízió hamis váltói miatt és az igazságszolgáltatás akadályoztatásával vádolt Marian K. tagadja, hogy az övé lenne az a mobiltelefonon, melyben megtalálták a Threema applikációból származó üzenetek. A telefont a korábbi titkosügynök és újságíró, Peter Tóth adta át a rendőrségnek, de Kočner ennek konkrét körülményeit is tagadja.

„A telefon nem az enyém, nem is volt az enyém, és olyan dolgok vannak benne, amiket nem én írtam,“

 

állítja Kočner az iPhone X speciális sorozatú mobiltelefonról, melybe bele van vésve a M.K. monogram. A vádlott tagadja azt is, hogy Tóth hogyan jutott hozzá a mobileszközhöz.

 

A Markíza televízió ügyvédje, Daniel Lipšic szerint ez tudatos hazugság. Lipšic ismeri Tóth vallomását mindkét folyó ügyben, azaz a Markíza, és Kuciak-meggyilkolásának ügyében.

 

A Speciális Büntetőbíróság szenátusának keddi ülésén Lipšic a WhatsApp üzeneteket is felolvasta, amelyeket Kočner és ügyvédje, Michal Mandzák váltottak egymással. Abban az egyik, váltóüggyel kapcsolatos civil igazságügyi szakértőrőről beszéltek ugyanaznap, amikor a Markíza kérte az illető kihallgatását. Mandzák tagadja mindezt, állítva, hogy a vizsgálati anyagban két verzió is szerepel a kommunikációjukról, és azok eltérőek. Lipšic szerint az eltérést a szinkronizáció okozhatta, Tóth ugyanis két telefont adott le a rendőrségnek, mindkettőben használták a WhatsAppot.

„Láthatjuk, hogy a vádlott erőnek erejével igyekszik további személyeket a bíróság elé idézni, beleértve az említett igazságügyi szakértőt is. Hogy miért, az kommunikációjukból teljesen világossá válik. Korábban egyeztettek vele,“

 

jelentette ki Ján Šanta, a Speciális Büntetőügyészség ügyésze.

 

Az ügyész cáfolta a vádlott vallomását a mobiltelefon kérdéses begyűjtéséről, amit Lipšic is megerősített.

 

„A Threema tartalmát több más üzenet és igazságügyi jelentés is igazolta,“

 

jelentette ki.

 

Teraz.sk

Megosztás:
Címkék: Marián Kočner

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!