Belföld

Nagyberuházás készül Gútoron, az ellenzéki politikus szerint veszélyben van a Somorjai ivóvíz

Az érintett területen Érsek Árpád feleségének is van telke. Ő a beruházás megvalósulásában érdekelt

Nyitókép forrása: sme.sk/kollázs: körkép.sk

 

Jozef Rajtár ellenzéki politikus szerint veszélyben van a somorjai ivóvíz a most-hidas Solymos László környezetvédelmi miniszter tétlensége miatt. Az SaS rebelliseivel új pártot alapító (Demokrata Párt) Rajtár szerint olyan telkeken akarnak nagyberuházást végrehajtani a befektetők, amely vízvédelmi területen található. Solymos szerint Rajtár médiaszereplésre vágyik, és álhíreket terjeszt.

 

A Demokrata Párt politikusa szerint Somorja környékén, Gútoron előkészített ingatlan beruházás veszélyezteti a 2,5 millió ember ellátását biztosítani tudó vízkészleteket. A problémát abban látja, hogy a település 7000 ember számára elegendő lakóház építését tartalmazó fejlesztési terve nem veszi figyelembe a község katasztere alatti vízvédelmi övezetet.

 

Az üggyel korábban a közmédia Reportéri (Riporterek) című oknyomozó műsora is foglalkozott. Aktivisták egy csoportja már panaszt tett a Főügyészségen, ami le is állította a beruházás kivitelezését. A dolog pikantériája, hogy az érintett területen Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszter feleségének is van telke, aki a beruházás megvalósulásában érdekelt.

 

Az építkezést még áprilisban a Szlovák Vízművek is akadályozta azzal, hogy nem adott engedélyt az beruházásra. Az építési engedélyeket viszont már kiadták (az építésügyi hivatalok a közlekedésügyhöz tartoznak), a végső szó most a környezetvédelmi minisztériumé lesz, amely ha nem fogalmaz meg kifogásokat, a Főügyészség feloldhatja a korábban kiadott tiltó határozatot.

 

A területen egyébként lakóházakat építenének, a szlovák sajtóban tavasszal megjelent közlések szerint Érsek feleségének telkén többek között egy hatemeletes panelház épülhetne fel 150 főnyi befogadóképességgel.

 

Solymos László környezetvédelmi miniszter szerint Rajtár csak médiafelhajtás kar maga köré szervezni a közelgő választások miatt. Úgy véli, hogy az ellenzéki politikus kijelentései valahol az álhír és a rémhír közé esnek. Solymos elmondása szerint a valódi vita nem az első, hanem a másodfokú vízvédelmi terület kibővítéséről folyik.

 

Solymos kijelentette ugyanakkor – bár állítólag a minisztérium a védelem fokozása mellett áll –, hogy a Somorja alatti vízvédelmi terület már megfelelő védelem alatt áll, az elsőfokú vízvédelmi övezet már a Vízművek tulajdonában van, és el is van kerítve. Konkrét kijelentést nem tett, hogy a beruházás megvalósulása mellett, vagy ellene foglal-e állást.

 

Sme.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője. Mindenhez ért. Mindenhez is!

Kövessen minket

Megosztás