Nyitókép forrása: webnoviny.sk

 

Egyáltalán nem meglepő döntés született a kormány részéről szerdán: elfogadta a gazdasági minisztérium által javasolt beadványt, amely felszólítja a Szlovák Gázműveket (SPP) ne emeljen az energiahordozó árán.

 

December elején ugyanis a korábban jelzett energiapiaci változások miatt a szlovák Árszabályozási Hivatal is bejelentette, hogy a szlovákiai gáz átlagban 4,2 százalékkal fog drágulni. Azok számára, akik az energiahordozót főzésre, vízmelegítésre és fűtésre is használják, az emelkedés 11 százalékos lesz az idei évhez viszonyítva.

 

A kormány azonban felszólította az állami kézben lévő Gázműveket, hogy ne emeljenek árat ügyfeleik számára, ami összesen 11 millió eurós megtakarítást jelent majd a klienseknek.

 hirdetes_400x285  

 

Az Árszabályozási Hivatal csak a drágulás legfelső határát szabhatja meg, ez alatt bármilyen árat bevezethetnek a beszállítók.

 

Az SPP-ben az állam 100 százalékos tulajdonrészt birtokol, a vállalat a gázfogyasztók két harmadát tudja magáénak, ami 1,3 millió háztartást jelent.

 

Peter Žiga gazdasági miniszter (Smer) még hétfőn ült tárgyalóasztalhoz a Gázművek vezetőivel, igaz, nem a gázárak kapcsán, hanem a közelgő gázválság miatt. A hivatalos álláspont szerint Szlovákia felkészült erre a forgatókönyvre, 2,3 milliárd köbméternyi földgázkészlettel rendelkezik, amely három hónapra elegendő. (Ez azért némileg sántít: a gazdasági minisztérium egy korábbi elemzése szerint Szlovákia éves földgáz fogyasztása 5 milliárd köbméter körül van, vagyis a 2,3 milliárd köbméter öt-hat hónapra lenne elég – a szerk. megj.)

 

Az SPP gázárainak befagyasztására tett kísérlet nem volt meglepő lépés a kormánytól. A Smer számára a gázárak és általában az energiaárak minden választáson fontos kampányeszközökként szerepeltek. Igaz, hogy korábban az áremelkedésnek már maga az Árszabályozási Hivatal szabott gátat.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!